Arold Péter
Kettőre nőtt a szombati, 33-as főúton történt közúti baleset halálos áldozatainak a száma, írja az Index.
Mint ismeretes két autó ütközött össze Debrecen közelében a 33-as számú főúton. Az egyik autó kigyulladt, a tüzet a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat porral oltóval, majd a debreceni hivatásos tűzoltók egy vízsugárral fékezték meg. A balesetben egy ember életét vesztette, két sérültet pedig a mentőszolgálat kórházba szállított.
A tragédia egyik áldozata kezdett előzésbe a 33-as főúton Debrecen felé tartva, amikor karambolozott a szemből érkező autóval, az ütközéstől pedig a járművük kigyulladt. A férfi, aki az autót vezette, a helyszínen életét vesztette. Ő Debrecenben, a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozott alezredesként. Utasát egy rendőr nőt helikopterrel szállították a kórházba, aki a friss információk szerint a sérülések következtében később életét vesztette.
A két rendőr az eset alkalmával – mivel civil járművel közlekedtek – szolgálaton kívül lehettek.
Hozzászolások