Magyar-kínai üzletember-találkozót tartottak hétfőn Pécsen, amelyen az ázsiai népköztársaság keleti fekvésű, 57 milliós lélekszámú Csöcsiang (Zheijang) tartományából érkező, több mint harminc vállalatvezető vett részt.
A Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) szervezésében tartott eseményen megerősítették Baranya és Csöcsiang között tizenöt évvel ezelőtt létrejött testvérmegyei együttműködést: a dokumentumot Madaras Zoltán (Fidesz-KDNP), a BMÖ közgyűlésének elnöke és Csö Csüau, a csöcsiangi tartományi tanács főtitkára írta alá. A ceremónián a térségek közötti gazdasági együttműködés erősítéséről szóló dokumentumot is elfogadtak a felek.
Madaras Zoltán a kétoldalú kapcsolatokat méltatva arról beszélt, hogy a kínai vállalatok számára Magyarország továbbra is jó befektetési célpont. Az ázsiai állam magyarországi befektetéseinek értéke meghaladja a 4 milliárd dollárt, az itt működő kínai vállalatok több mint 15 ezer embernek adnak munkát – tette hozzá.
Rámutatott: minden politikai és kulturális feltétel adott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez. „Kína a legújabb technológiák használatával biztosítja, hogy a magyar gazdaság versenyképessége folyamatosan és dinamikusan nőjön” – hangoztatta azt is felidézve, hogy Baranya és Csöcsiang tartomány 2004 óta működik együtt.
Csö Csüau köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a két ország éppen 70 éve létesített diplomáciai kapcsolatot. Csöcsiang, a 100 ezer négyzetkilométer területű, 57 milliós lakosságú tartomány tavalyi GDP-je 580 milliárd dollár volt, több mint 7 százalékkal bővült a megelőző évhez képest. A tartomány exportja 430 milliárd dollár volt, ez Kína teljes országos külkereskedelmének csaknem 13 százaléka – ismertette.
Csö Csüau intenzív gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok kialakítását is szorgalmazta tartománya és Baranya között. Szavai szerint a dél-magyarországi megye „nagyon komoly” mezőgazdasági adottságokkal és „részlegesen nagyon jó ipari gyártókapacitásokkal” rendelkezik. Támogatják az együttműködést az okos- és digitális technológiák, az „új energiák”, illetve az elektronikus kereskedelem, a kultúra és a turisztika területén – jelezte a kínai tisztségviselő.
Madaras Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy a találkozóra 33 csöcsiangi vállalatvezető érkezett, akik egyebek között az informatikai- és a bankszektort, az egészség- és az építőipart képviselik. Az eseményre 43 baranyai vállalkozót hívtak meg – fűzte hozzá.
Hozzászolások