Letartóztatták a dunavarsányi gyilkosság gyanúsítottjait

Megosztom

Letartóztatta a hétfői dunavarsányi gyilkosság gyanúsítottjait a Budakörnyéki Járásbíróság. A férfival a gyanú szerint új élettársának a férje és fia végzett egy vadászkéssel, a házaspár válóperi tárgyalásának napján.

A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a 48 éves áldozatot egy ház udvarán szúrták le. A gyilkosság után a rendőrök „ellepték” a települést és térségét, ennek hatására az 54 éves támadó feladta magát a helyi rendőrőrsön. A 27 éves fiát a helyszíntől három kilométerre, a település egyik utcájában fogták el.


    A Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-vel azt közölte: az asszony és férje házassága megromlott, a válóperi tárgyalásuk hétfőre volt kitűzve. A nő próbálta titkolni, hová költözött, de a férje és a fia megtudták, hogy az új párjánál lakik.
    Hétfő reggel a két gyanúsított – apa és a fia – megjelent az ingatlan előtt és az asszony új élettársát kihívták az utcára. Amikor az áldozat kilépett a házból, a fiú egy teleszkópos bottal, a kerítésen keresztül próbálta őt ütlegelni, majd az apjával együtt behatolt az udvarra, ahol rátámadtak a férfira. Egy szomszéd a férfi segítségére sietett, majd a négy ember dulakodni kezdett.


    A fiú a férfit és a szomszédot is többször megütötte egy vascsővel. Mindeközben az apja elővette a vadászkését és hétszer megszúrta a férfit, aki a helyszínen meghalt. Szomszédja nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
    A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés és más bűncselekmények miatt indított eljárást.
    A törvényszéki közleményben kiemelték: tekintettel arra, hogy az apa terhére kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény róható, így fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye. Kitértek arra is, hogy a gyanúsítottak elrejtették az elkövetés eszközeit, így azokat szabadlábon hagyásuk esetén feltehetően végleg eltüntetnék a hatóság elől és ezzel megnehezítenék a bizonyítást.


    A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatással megtartott ülésen meghallgatta a gyanúsítottakat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során meghozandó határozatáig, de legfeljebb június 5-ig.
    A döntést az ügyész és a gyanúsítottak tudomásul vették, de a közös meghatalmazott védő fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – olvasható a közleményben.

További híreink


Megosztom

Hozzászolások