Főoldal / Hogyan védekezz a koronavírussal szemben?

Hogyan védekezz a koronavírussal szemben?

 A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben – közölte a Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön a honlapján. Az  Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.

Az SE közleménye szerint Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak fertőzött országba.
Az egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul, köztük 52 kínai, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet. Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy valamelyikük hordozhatja a vírust. Ha ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják a beteget.
Rámutattak, a betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Ha valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban jelentkezhet.
Mint írták, a koronavírus nem új jelenség, egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felsőlégúti tünetektől szenvedő betegeknél, nevüket pedig elektronmikroszkópos képükről kapták, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkeznek. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsólégúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi.
Az új humán koronavírustörzs 2019 decemberében jelent meg Vuhanban, január 8-án azonosították. Azóta mintegy 100 ember halálát okozta. A vírusok ellen nincs gyógyszer, nem alkalmazható ellene antibiotikum, a szakemberek jelenleg az oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak – áll a közleményben.
Az ELTE szintén a honlapján közölte csütörtökön, hogy a heveny légúti megbetegedések megelőzésére szolgáló higiénés rendszabályok betartása a legfontosabb. „Mossanak gyakran kezet, kerüljék beteg emberekkel történő kontaktust, betegen ne menjenek közösségbe” – írták.
Hozzátették, a tömegközlekedési eszközök használatát követően, oktatási épületbe vagy szállásra betérve azonnal bő meleg szappanos vízben kezet és arcot kell mosni. Repülővel utazók használjanak a szájat és környékét fedő védőmaszkot.
Azokat a hallgatóikat és munkatársaikat, akik Kínába terveznek utazni arra kérték, figyeljék az egészségügyi világszervezet, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, valamint a külügyminisztérium és a konzuli osztályok tájékoztatásait. Akik az elmúlt napokban tértek vissza Kínából, különösen annak Hupej tartományából, vagy a közeli napokban térnek vissza onnan, két hétig maradjanak távol a közösségi alkalmaktól, figyeljék saját egészségi állapotukat és magas láz, légúti tünetek panasza esetén forduljanak a Dél-pesti Centrum Kórház kijelölt ellátó helyére, a Szent László Kórházba és jelezzék, hol jártak – áll a közleményben.

 

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.