Home / LMP: törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát

LMP: törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát

Nem adhatunk biankócsekket a kormánynak, törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát – mondta vasárnapi online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke azon törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a koronavírus-járvány idejére elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról szól.

A kabinet előterjesztését hétfői és keddi ülésén tárgyalja a Ház. Az ellenzéki pártok közösen alakítják ki álláspontjukat arról, és „vannak aggályaink” – fogalmazott a frakcióvezető-helyettes, hozzátéve: azt kezdeményezik, hogy hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülése előtt tartsanak rendkívüli hétpárti egyeztetést a képviselőcsoportok.
Hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a kormány elfogadja az ellenzéki pártok javaslatait, amelyek között a legfontosabb a veszélyhelyzet meghosszabbításának időtartamára vonatkozik.
Schmuck Erzsébet elmondta azt is, hogy az LMP fontosnak tartja, de nem elégségesnek a miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi lépéseket. A párt szerint drasztikusan át kell alakítani az idei költségvetést: a hazai gazdaság fejlődését szerintük nem szolgáló beruházások felfüggesztésével mintegy 600 milliárd forint csoportosítható át a védekezésre.
Ide sorolta a Paks II. beruházását és az ahhoz kapcsolódó Duna-hidat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat, az új budapesti sportcsarnokot és a Liget Budapest projektet. Schmuck Erzsébet szerint a csaknem 600 milliárd forintos turizmusfejlesztési program „most nem aktuális”, az összeg fele szintén átcsoportosítható.
Ezen forrásokból kell segíteni a munkájukat elvesztőknek és azoknak, akiket alacsony jövedelmük miatt nehéz helyzetbe hoz a jelentős élelmiszerár-emelkedés. Ugyancsak segíteni kell a válság által sújtott egyéni vállalkozókat, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-k).
Az LMP javasolja a munkát terhelő adók elengedését és azt, hogy az állam vállalja át a nehéz helyzetbe került kkv-k bértömegének 60 százalékát a válság alatt.
Az önkormányzatok számára rendkívüli segélyalapot kell létrehozni a megnövekedett feladatok fedezésére – mondta -, és erősíteni kell az idősek körüli szociális hálót. A hátrányos helyzetű gyermekek sem éhezhetnek, a legalapvetőbb szükségleteket mindenkinek biztosítani kell – mutatott rá.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.