Főoldal / Decemberre összeérhet az új komáromi híd északi és déli szerkezete

Decemberre összeérhet az új komáromi híd északi és déli szerkezete

Szerző

A magyar és a szlovák oldalon is elkészült a komáromi híd összes pillére

Folyamatosan halad a pilon belsejének betonozása a Hídépítő, a Mészáros és Mészáros, valamint a Hódút által kivitelezett projektben, ahol most miniszteri bejárást tartottak a magyar és szlovákiai tárcavezetők.

Beemelték a komáromi Duna-híd 34 látható pilonjának 15. elemét is, miközben a pillérek már a szlovák és a magyar oldalon is teljesen elkészültek. Ahogy azt korábban megírtuk, a híd pályaszerkezete elérte a szlovák oldali hídfőt, ezzel befejeződött a leghosszabb szakasz tolása, és az elemek a végleges helyükre kerültek.

A Hídépítő Zrt., a Mészáros és Mészáros Kft. konzorciumában, a Hódút Kft. acélszerkezeti munkálataival zajló kivitelezési továbbra is a tervek szerint halad. A 14. pilon elem behelyezése után megemelték a toronydarut is, így a további szerelések már 81 méter magasból zajlanak. Emellett a pilon belsejének betonozása folyamatosan halad, a pilon építésével és a heggesztési munkálatokkal egyidőben.

 

Fotó_ https://www.bumm.sk

A magyar oldalon is megkezdődött a hídszerkezet szerelése

Már 278 méter elkészült a szlovák oldali hídszerkezetből, ami végleges állapotában 600 méter hosszú lesz. Ezalatt a magyar oldalon is megkezdődött a szerelés és felkerült a harmadik elem az ideiglenes alátámasztásra.

Palkovics László hazai innovációs és technológiai miniszter azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány 200 milliárd forintot tett félre az infrastruktúra fejlesztésére. Az állam célja, hogy az összes megyei jogú várost gyorsforgalmi úttal illetve autópályával kössék össze, ezek közül pedig a lehető legtöbb az államhatárok felé vezessen.

„Kollégámmal együtt örömmel konstatáltuk, hogy egy év alatt látványos előrelépések történtek”-mondta Érsek Árpád, Szlovákia közlekedési minisztere a Duna-híd északi szakaszán tett látogatásakor. „Tény, hogy van némi csúszás az építkezésben, ez azonban nem emberi hiba, hanem a Duna vízállása miatt következett be” – tette hozzá. „A magyar féllel együtt mindent megteszünk annak érdekében, hogy a híd már jövőre szolgálhassa az embereket.”

Már idén nyáron befejeződnek az útcsatlakozási munkák
A szlovák oldalon a kivitelezők már a körforgalom építésén dolgoznak, az I/63-as út elterelése mellett. A magyar oldali útszakasz munkáinak befejezését pedig 2019 nyarának közepére tervezik, egy rövid 20 méteres szakasz kivételével.

„Teljesen más élet kezdődik meg nem csak Komáromban, de a régióban is, ha átadásra kerül az új Duna-híd” – mondta Bastrnák Tibor a szlovákiai Híd párt frakcióvezetője. „A tervek szerint decemberre ér majd össze az északi és a déli hídszerkezet, előtte már a pilonnak teljes magasságban állnia kell, hiszen ez lesz felelős a híd megtartásáért – tette hozzá. „Az útfelület betonozása, illetve a kerékpárút korlátjainak kiépítése jövő februárban esedékes” – emelte ki a frakcióvezető.

A híd műszaki átadására akár már 2020 márciusában-áprilisában sor kerülhet.

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.