Újabb emberölés gyanúja a túronyi férfival szemben

Megosztom

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt terjesztett elő annak az elítéltnek a terhére, akit a Pécsi Törvényszék 2018-ban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt szomszédjának megölése és az áldozat  értéktárgyainak eltulajdonítása miatt.

 



 

Még egy gyilkosság terhelheti annak a túronyi férfinek a lelkét aki 2016-ban megölte idős szomszédját, majd a házát kifosztotta.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 02000/53/2016. számon emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2016. május 14-16. közötti időben Túronyban megölte az ott egyedül lakó 80 éves német állampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tulajdonított el és elmenekült a helyszínről.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett -írta a police.hu 2016-ban

Pécsi Törvényszék az elsőfokú ítéletével az elkövetőt nyereségvágyból és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A büntetését töltő elítélttel szemben időközben újabb büntetőeljárás indult. A gyanú szerint 2017 februárjában lopási céllal ment be egy ismerőse házába. Az idős sértett észrevette, felismerte, ezért a vádlott késsel megszúrta, majd a házat felgyújtotta. A magára hagyott áldozat holttestét a teljesen leégett lakóingatlan szobájában találták meg.

Perújítási indítvány benyújtására azért volt szükség, mert a több ember sérelmére elkövetett emberölési cselekmények külön eljárásban nem bírálhatók el, ha az utóbb felderített cselekményt a korábbi elbírálása előtt követték el. Perújítás elrendelése esetén a megismételt eljárás nyújt lehetőséget arra, hogy a bíróság egy eljárásban bírálja el a terhelt mindkét sértett sérelmére elkövetett élet elleni cselekményét.

A perújítás megengedhetőségének kérdésében a Pécsi Ítélőtábla dönt.


Megosztom

Hozzászolások