Főoldal / Két kiemelt kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket

Két kiemelt kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket

Koronavírus örökítő anyag

A koronavírus-járvány kezdeti szakaszán megszokott rendhez visszatérve két kiemelt budapesti kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket.

A kormányzati honlapon olvasható közlemény szerint hétfőn Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatást küldött minden kórház és az Országos Mentőszolgálat számára a járvány mostani szakaszában a koronavírus-fertőzöttek kórházi beutalási rendjére vonatkozó tudnivalókról az egységes végrehajtás érdekében.
Tekintettel arra, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek és a kórházi ellátást igénylők száma fokozatosan csökken, a kórházak tehermentesítése és a kórházi ellátások fokozatos visszaállítása érdekében a járvány kezdeti szakaszán megszokott beutalási rend tér vissza, miszerint a két kiemelt kórházba – a Szent László Kórházba és a Korányiba – szállítják az új, súlyos állapotú koronavírusos betegeket.
A beutalási rend módosítását az tette lehetővé, hogy a kormányzati korlátozó intézkedések hatására alacsony szinten sikerült tartani a fertőzést – írták.
Kiemelték: a döntés célja, hogy a koronavírusos betegek ellátása minél kevesebb helyen történjen, „hogy a többi kórházban felszabaduló kapacitások lehetővé tegyék, hogy minél hamarabb elkezdődhessenek a járvány miatt halasztott vizsgálatok, beavatkozások”. A kórházak tehermentesítésével csökken a koronavírusos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók száma, és fokozatosan helyet adhatnak az újra induló elektív, tervezett kórházi beavatkozásoknak, rehabilitációnak – olvasható a közleményben.




Emlékeztettek: a járvány kezdetén is a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet  látta el elsőként  a koronavírusos betegeket, majd a megbetegedések számának növelésével országszerte több kórház is bekapcsolódott az ellátásba. Jelenleg 35 kórházban ápolnak koronavírusos beteget szerte az országban. A most életbe lépő beutalási rend szerint az újonnan igazolt, eddig az otthonukban elkülönített betegeket, akiknek állapota otthonukban annyira kritikussá válik, hogy kórházi kezelést igényelnek és szállítható állapotban vannak, a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórházba) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállítják. Ez így történt a járvány elején is – jegyezték meg, hozzátéve, második vonalban: a kiskunhalasi, a miskolci, a szekszárdi és az ajkai kórházba, vagy ha ezek kapacitásai megteltek, a többi területileg illetékes kórházba szállíthatóak.
Kitértek arra is, hogy abban az esetben, ha egy valamely kórházban fekvő igazolt koronavírusos beteg állapota súlyosra fordul, de a beteg még szállítható, és a kórház a beteg érdekében indokoltnak látja, hogy a kezelés folytatása a fenti kiemelt kórházakba történjen, akkor kérheti a beteg átszállítását. Az átszállítás előtt a kórházaknak telefonon szigorúan egyeztetniük kell a két fővárosi intézménnyel. Ha a kórház ezt nem tartja indokoltnak és helyben szeretné folytatni a kezelést, akkor természetesen nem kell elszállítani a beteget a budapesti két kiemelt kórház egyikébe sem.
Enyhe tüneteket mutató betegeket továbbra sem kell kórházba szállítani, ők otthoni karanténban maradhatnak – írták a koronavirus.gov.hu oldalon.

 

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.