Bács-Kiskun megye, Kalocsa

Nagy István: számíthatnak a magyar kormány segítségére az paprikatermesztők

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Forrás

Számíthatnak a magyar kormány segítségére a kalocsai fűszerpaprika termelők, a feldolgozásban, az értékesítésben valamint paprika piaci szerepének javításában és növelésében is támogatják őket – mondta az agrárminiszter a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján pénteken.

Nagy István emlékeztetett: érzékelve a paprikatermesztés nehézségeit, tavasszal Kalocsán egyeztettek a termelőkkel, hogy feltárják a lehetőségeket, amelyek révén a fűszerpaprika újra betöltheti a méltán kivívott helyét és szerepét a világban. Bálint József (független) Kalocsa polgármestere a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a paprikatermelők nap mint nap megküzdenek az eredményekért, ezért nagyon bízik benne, hogy a magyar kormány segítségével újra fellendülhet az ágazat.
Nagy István hangsúlyozta, Kalocsa fogalom, hiszen kevés olyan város van, ahol két hungarikum is található, és ezek is igazolják, hogy mekkora értékek vannak a településen.
A miniszter szerint a kalocsai népművészet, az írás, hímzés és pingálás, valamint a helyi fűszerpaprika-őrlemény olyan nemes örökség, amelyre lehet építeni.
Font Sándor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: Bolvári Andrásné pingáló a közelmúltban Népművészet Mestere címet kapott. Ez is azt mutatja, hogy a kalocsai népművészetet mint hungarikumot nemcsak őrzik a térségben, de a legmagasabb szinten művelik is.
A kétnapos harmincadik Kalocsai Paprikafesztiválon megrendezik a XXIII. kalocsai paprikás ételek főzőversenyét és a VI. szürke marha pörköltfőző versenyt. A fesztiválon zenei programokat három színpadon kínálnak, több helyszínen tartanak iparművészeti és folklórbemutatókat. Az idén a korábbinál nagyobb teret kap a város szerbiai testvértelepülése, Kúla.

Ezt is olvassa el!
Kiégett egy szalon Kalocsán

Május 20-án lángra kapott, majd kiégett egy kalocsai műkormos szalonja.  A teljes felszerelése a láng martalékává vált. Személyi sérülés viszont Elolvasom

Kamutábornokok lakat alatt

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján 2019 februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított Elolvasom

Bács-Kiskun büszke lehet a gímállományára

Forrás A Bácska Vadászkürt Egyesület közreműködésével zajló esemény a ravatalra kerülő elejtett gímszarvas ünnepélyes behozatalával kezdődött, Elolvasom

Tűgyújtási tilalom két megyében

A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy tűzgyújtási tilalom van érvényben Csongrád és Bács-Kiskun megyében. Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb Elolvasom

Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram

Néhány hete Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram, amelynek középpontjában az álláskeresők munkavállalási esélyeinek növelése, valamint a munkaerőpiac valós Elolvasom

Kiégett egy kisteherautó az M5-ös autópályán – Fotókkal

Kigyulladt és teljesen kiégett egy kisteherautó az M5-ös autópályán Kecskemét határában 2019. december 27-én. A Romániából Németországba tartó, vendégmunkásokat és Elolvasom

Kiskunhalas vendége volt Stanisław Dziwisz lengyel bíboros, nyugalmazott krakkói érsek

A halasi alsóvárosi főplébánia alapításának 250. évfordulója alkalmából vasárnap Kiskunhalasra látogatott Stanisław Dziwisz lengyel bíboros, II. János Pál pápa egykori Elolvasom

December 19-én  tartotta alakuló ülését a Megyeháza épületében a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács. A Homokhátság Bács-Kiskun, Pest és Elolvasom

0

Érdekel minket az ön véleménye