Nagy István: számíthatnak a magyar kormány segítségére az paprikatermesztők

Forrás

Számíthatnak a magyar kormány segítségére a kalocsai fűszerpaprika termelők, a feldolgozásban, az értékesítésben valamint paprika piaci szerepének javításában és növelésében is támogatják őket – mondta az agrárminiszter a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján pénteken.

Nagy István emlékeztetett: érzékelve a paprikatermesztés nehézségeit, tavasszal Kalocsán egyeztettek a termelőkkel, hogy feltárják a lehetőségeket, amelyek révén a fűszerpaprika újra betöltheti a méltán kivívott helyét és szerepét a világban. Bálint József (független) Kalocsa polgármestere a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a paprikatermelők nap mint nap megküzdenek az eredményekért, ezért nagyon bízik benne, hogy a magyar kormány segítségével újra fellendülhet az ágazat.
Nagy István hangsúlyozta, Kalocsa fogalom, hiszen kevés olyan város van, ahol két hungarikum is található, és ezek is igazolják, hogy mekkora értékek vannak a településen.
A miniszter szerint a kalocsai népművészet, az írás, hímzés és pingálás, valamint a helyi fűszerpaprika-őrlemény olyan nemes örökség, amelyre lehet építeni.
Font Sándor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: Bolvári Andrásné pingáló a közelmúltban Népművészet Mestere címet kapott. Ez is azt mutatja, hogy a kalocsai népművészetet mint hungarikumot nemcsak őrzik a térségben, de a legmagasabb szinten művelik is.
A kétnapos harmincadik Kalocsai Paprikafesztiválon megrendezik a XXIII. kalocsai paprikás ételek főzőversenyét és a VI. szürke marha pörköltfőző versenyt. A fesztiválon zenei programokat három színpadon kínálnak, több helyszínen tartanak iparművészeti és folklórbemutatókat. Az idén a korábbinál nagyobb teret kap a város szerbiai testvértelepülése, Kúla.

Hozzászolások