Debrecen, Hajdú-Bihar megye, Rendőrségi hírek

Metadon a határrendésznél

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

DebrecenKábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy határrendész ellen, akinek az autójában kábítószernek minősülő anyagot találtak – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint szerdán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közlekedésrendészeti intézkedés alá vontak egy szolgálaton kívüli határrendészt, akinek a kocsijában azután gyanús anyagot találtak.


    A rendőrök visszatartották a 37 éves nőt addig, amíg a helyszínre érkezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze, aki a megyei rendőr-főkapitányság szemlebizottságának közreműködésével megmotozta a határrendészt, és átkutatta a gépkocsit, majd a nő tartózkodási helyét.


    A házkutatás során mérleget és nejlonzacskókban, valamint fűszerőrlőben kiporciózott fehér, kristályos anyagot találtak, amely a gyorsteszt szerint metadon tartalmú, ez pedig kábítószernek minősül.
    

Az ügyészség a határrendészt gyanúsítottként hallgatta ki és elrendelte az őrizetét. A gyanúsított a beismerő vallomása szerint a legalább 71,8 gramm kábítószert értékesíteni kívánta.
    A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a nő letartóztatását.

Debrecen, Rendőrségi hírek

Ezt is olvassa el!
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik

Debrecen - A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 09010/2010/2020. bűnügyi számon eljárást folytat járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt.  Hirdetés Elolvasom

Daru borult egy emberre Gödön

 Felborult emelőkosaras daru egy gödi mezőgazdasági telepen 2019. október 28-án. A daru bontási munkálatok közben felborult és két munkás több Elolvasom

Női rendőrfőkapitánya lesz Nógrád megyének ?

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangú igennel végződött a szavazás az első női rendőrfőkapitány-jelölt közgyűlés előtti meghallgatásán Nógrád megyében. Dr. Pintér Elolvasom

Szögeket, csavarokat szórt az útra egy osztrák férfi Jánossomorján

A mosonmagyaróvári rendőrök a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 66 éves osztrák férfival Elolvasom

Lezárult a bolti lopás ügyében a nyomozás Pápán

A pápai rendőrök befejezték az ügyben folytatott vizsgálatot. Egy pápai áruház alkalmazottja értesítette a rendőrséget 2019. december 4-én délelőtt arról, Elolvasom

Félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai

Arold Péter Magyarország hírközössége A kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, Elolvasom

Élettársa megölése miatt vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen Zalában

Emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen, aki megfojtotta az élettársát júniusban Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Elolvasom

Gyilkosság Pilisen

Egy férfi agyonszúrt egy 39 éves nőt szerda délelőtt Pilisen A férfi szóváltás után támadt rá az asszonyra, aki belehalt Elolvasom

0

Érdekel minket az ön véleménye