Borsod megye, Közélet, Miskolc
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Jobbik a Kúriához fordul és szabad választást követel miután “a fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság (NVB) helyt adott a Fidesz fellebbezésének, így továbbra sem engedik az ellenzéki közös jelölt, Bíró László indulását az október 11-i időközi országgyűlési választáson” – közölte a párt elnöke hétfőn, a Facebookon.



Jakab Péter úgy fogalmazott, “ha azt hiszik, hogy feladjuk, tévednek! Nem hátrálunk!”.
Az NVB hétfői ülésén 6:5 arányban döntött arról, hogy a tiszaújvárosi választási bizottság jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a Jobbikot, mondván, a nyilvántartásba vételi kérelmet olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, a megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi választást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd.
A kampány augusztus 22-én kezdődött, a jelölteket szeptember 4-én 16 óráig lehet bejelenteni.

Ezt is olvassa el!
Trianon balszemmel

Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe. Tanultunk Trianonról. Tudtuk, hogy Magyarország volt nagyobb is. Tudtuk, de Elolvasom

Erdő Péter bíboros Gazdasági Tanácstag lett a Vatikánban

Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket nevezte ki Ferenc pápa a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanács egyik új tagjává a Szentszék Elolvasom

MSZP: ki kell egészítenie egymást

Akkor van értelme a MÁV és a Volánbusz összevonásának, ha a két közlekedési társaság egymást kiegészítő szolgáltatásokat tud nyújtani és Elolvasom

Pozitív mérleg Pécsen

Szerző A pécsi önkormányzat 4,7 milliárdos pozitív eredménnyel zárta a tavalyi évét, "ami az elmúlt időszakot Elolvasom

MSZP – A szabadstrand maradjon szabadstrand

Molnár Zsolt pártigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden elmondta: azt is javasolják, hogy szeptemberben a Parlament módosítsa a Elolvasom

Húzza a pedofil üggyel az időt a kormány

Mesterházy Attila szerint a  volt perui magyar nagykövet botránya leleplezi az egész rendszer súlyos állapotát. Erről az ATV Start című Elolvasom

Lavina veszély Horton

Arold Péter A cím ne legyen megtévesztő. Természetesen nem a hó fogja eltemetni a települést. Átvitt értelemben értendő, ugyanis napvilágot Elolvasom

Ennyi+annyi=nagyon sok. De Pintért megelőzni még nem tudta senki a kormányban

Hogy mik vannak! Örök elem Pintér bevallásában az 1995-ös Wartburg. Örökölte. Gondoljuk nem akartja csak úgy eladni, emlék. A hvg.hu Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye