Home / Ismét tiszta a víz Siófokon

Ismét tiszta a víz Siófokon

Szerdától ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében, ahol vélhetően illegális hálózatra kötés okozott szennyeződést – közölte Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. az MTI-vel.

A vízszolgáltató társaság a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának határozatára hivatkozva azt írta, hogy a vízellátó rendszer fertőtlenítését követően, és az elmúlt napok vízmintavételi vizsgálatainak eredményei alapján a vízminőség helyreállt, ezért a csapvíz forralására a továbbiakban nincs szükség Kilitiben.
A vízfogyasztás korlátozását július 6-án rendelte el az illetékes hatóság a városrész ivóvízhálózatában kimutatott Pseudomonas-szennyezettség miatt. (A Pseudomonas aeruginosa baktérium talajban, vízben természetes módon előfordul. Egészséges szervezetre jellemzően nem jelent veszélyt, de legyengült immunállapotú embereknél előfordulhat például hányásos, hasmenéses megbetegedés – a cég korábbi közleménye szerint.) A vezetékes ivóvíz csak forralás után volt fogyasztható, illetve a lakosok az utcákat járó lajtoskocsikról is vételezhettek tiszta ivóvizet a dél-balatoni településrészen.
A DRV közlése szerint munkaerő-átcsoportosításokkal és rendkívüli munkavégzés elrendelésével is dolgoztak azon, hogy a szennyeződést lokalizálják és a lehető legrövidebb időn belül megszüntessék. A probléma lehetséges okai közül egy illegális hálózatra kötés tűnt a legvalószínűbbnek, ezért a szolgáltató ellenőrizte a városrész nagyobb átmérőjű bekötéseit. A feltételezések szerint az illegális rákötés időközben megszűnt. A szennyezés forrását egyelőre nem sikerült azonosítani, de az ellenőrzéseket tovább folytatják – áll a DRV Zrt. közleményében.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira

    A mindennapi stressz, a légszennyezés és az ülő életmód egyre több embernél okoz légúti és immunrendszeri problémákat. Nem véletlen, hogy egyre többen fedezik fel újra a sókamra jótékony hatásait. Ez az egyszerű, mégis hatékony természetes módszer nemcsak a légutak tisztítását segíti, hanem nyugtatja az idegrendszert, és erősíti a szervezet ellenálló képességét is. A sókamra működése A Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy

    „A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú A Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Ez vár rád Szilveszter éjszakáján

    Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 27/2025. (XI. 7.) önkormányzati rendelete a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök fővárosi felhasználásáról. Nézd meg a térképen is. [1] Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése, felismerve a jövő nemzedék érdekeit, a környezet védelmére irányuló intézményvédelmi kötelezettségét, valamint az egészséges környezethez és pihenéshez való jogból következő felelősségét, szabályozza a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök A Ez vár rád Szilveszter éjszakáján bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.