Idősbarát önkormányzatok

Tizenkét Idősbarát Önkormányzat Díjat adtak át idén, a koronavírus-járvány miatt a budapesti ünnepséget két részletben tartották meg.

Hirdetés

Ágyi poloska irtás Miskolc

    Szerdán, a rendezvény második napján Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára azt mondta, hogy ebben az évben a megszokottnál is nagyobb figyelmet kellett fordítani az idősekre.


    Úgy vélekedett, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a nekik szóló köszönetnyilvánításra, hiszen „felneveltek bennünket”, az értékeket „tőlük kaptuk”. Az emberek példát mutatnak a gyermekeiknek azzal, ahogyan idős hozzátartozóikról gondoskodnak – hangoztatta.


    Idén hetven pályamű érkezett, ezek közül választották ki a tizenkét nyertest – közölte Zsigó Róbert.


    Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról beszélt, hogy a különböző korosztályokat különböző módon kell támogatni, de ez nem gépies feladat: emberi hozzáállás szükséges.


    Az idősek kiemelt figyelmet érdemelnek, azért is, mert érzékenyen reagálnak a környezetre – jelentette ki.


    Közölte: azért tartja fontosnak ennek a díjnak a létezését, mert általa láthatóakká válnak az önkormányzatok jó gyakorlatai, amelyeket érdemes átvenni. Példaképekre mindig szükség van – hangoztatta Pogácsás Tibor.


    Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kitüntetettek nem egy-egy akcióval érdemelték ki az elismerést, hanem átgondolt megközelítéssel.


    Megjegyezte, hogy pályázni nem csupán egyszer lehet, jövőre is lesz rá mód. Az ünnepségen a kitüntetett önkormányzatok képviseletében megjelentek röviden beszámoltak a tevékenységükről.


    Idén Balatonföldvár, Balatonfűzfő, Bordány, Budapest XXII. kerülete, Debrecen, Dunakeszi, Gávavencsellő, Hajdúsámson, Jászapáti, Méhkerék, Mórahalom és Veszprém kapott díjat, az ezzel járó réztáblát és oklevelet polgármesterek, illetve általuk küldöttek vették át.

Ettől az évtől az elismeréssel járó pénzjutalom összege is emelkedett: a nyertesek 1,5 millió forintot kapnak.


    A kitüntetésre 2004 óta azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyek a törvényben előírt kötelező feladataiknál példamutatóan többet tesznek az idősekért.


    Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter az önkormányzatok idősekért vállalt kimagasló tevékenységeit, cselekvő felelősségét és az idősügyért végzett példaértékű eredményeit ismerte el.


    A pályázati kiírás minden évben kiemel egy témát, amelyet a döntésnél hangsúlyosan figyelembe vesznek.

Idén a bírálók azt vizsgálták, hogy az önkormányzatok mennyire vonták be a kortárs önkénteseket az idősek közösségi, kulturális részvételének ösztönzésébe, életminőségük javításába.

Mérlegelték azokat a kezdeményezéseket, amelyek keretében nyugdíjaskorú önkéntesek különféle fizikai, mentális és lelki jóllétet fejlesztő programokkal segítették idős társaikat, akár online formában.

    Az önkormányzatok arra törekedtek, hogy minél pontosabban felmérjék az idősebb generáció igényeit, rendszeres kapcsolatteremtés útján tájékoztassák az érintetteket a veszélyhelyzetben rendelkezésre álló, őket támogató programokról, szolgáltatásokról – írták az esemény sajtóanyagában.

Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

Hozzászolások