A Borsod vármegyei településen a polgármester lemondása miatt, a Veszprém vármegyei községben a képviselő-testület feloszlatása miatt írtak ki időközi önkormányzati választást. A szavazás ma este hét órakor zárul.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszatarjánban azért rendeznek választást, mert a község 2019-ben megválasztott független polgármestere, Bögre Lajosné tavaly december 29-én lemondott. A választáson hat független jelölt indul, a névjegyzékben valamivel több mint ezer helybéli szerepel.
A Veszprém vármegyei Nórápon a képviselő-testület tavaly december 20-án döntött a feloszlásáról. A polgármester-választáson két független jelölt indul, a négy képviselői helyre pedig hét független jelölt pályázik. A választói névjegyzékben csaknem 180-an szerepelnek.
Mindkét településen este 7 óráig várják a szavazókat az urnákhoz – írja az MTI.
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
- Cukorbetegségre ajánlott tablettával tévesztették meg a vásárlókat
- MISKOLC – Rendkívüli vizsgálat indult a borsodi megyeszékhelyen, miután vöröses elszíneződés jelent meg a Szinva-patakban
- Kegyeleti téma – Miért érdemes utazás előtt alaposan átgondolt biztosítást kötni?









