Hon- és népismeretikutató, alkotó pályázatot indít az Apor általános iskolásoknak

Megosztom

„Egészen szép vagy, Mária” – Hon- és népismeretikutató, alkotó pályázatot indít az Apor általános iskolásoknak.

„Egészen szép vagy, Mária” – Mária-ünnepek az esztendőben, Boldogasszony a magyar népi vallásosságban címmel indít országos kutató és alkotó pályázatot az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A háromfordulós verseny témája kapcsolódik a Hon- és népismeret tantárgy tanítása során megismert szellemi kulturális örökséghez, amelynek része a Mária-tisztelet zarándok és búcsú hagyománya is. A pályázatra általános iskolák felső tagozatos diákjai jelentkezhetnek 2022. október 21-ig.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyílt, háromfordulós pályázatot hirdet az általános iskolák 5-8. évfolyamos diákjai számára, amelyre a határon túliak jelentkezését is várják. A fordulók a négy évszakhoz kötődő, hét általánosan ismert Boldogasszony ünnepet és a népi vallásosságban megjelenő szokásait érintik. A pályázat témája kapcsolódik a Hon- és népismeret tantárgy Örökségünk, hagyományaink, nagyjaink témakörben is megjelenő szellemi kulturális örökséghez, melynek Magyarországon része a Mária-tisztelet zarándok és búcsú hagyománya is.

Minden fordulóban két Boldogasszony ünnep megismerése és a megadott szempontok szerinti ismertetése a diákok feladata. A szervező Apor Vilmos Katolikus Főiskola által ajánlott irodalom, valamint önálló kutatómunka nyomán kell majd bemutatniuk a Mária-ünnepekhez kapcsolódó búcsújáróhelyeket, az ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat egy 10-12 diából álló prezentáció elkészítésével, amelyet e-mail csatolmányként küldhetnek el a főiskola e-mail címére: oroksegunk@avkf.hu.

A pályázatra háromfős csoportok jelentkezését várják 2022. október 21-ig. A mindhárom fordulóban egyaránt jól teljesítő csapatok részt vehetnek a személyes döntőn 2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, ahol számot adhatnak a Boldogasszony ünnepekről szerzett tudásukról. Erre az alkalomra magukkal kell hozniuk egy szabadon választott technikával készült alkotást is, amely a számukra legkedvesebb Mária-ünnep Boldogasszonyát, valamint az ünnepre jellemző jelképeket mutatja be.  A művekből kiállítást rendeznek a főiskolán a döntő napján, amely a tanév végéig látogatható.

A zsűri az értékelés során figyelembe veszi, a diákok hogyan és mennyire kreatívan kivitelezték a beküldött és szóbeli feladatokat, milyen volt a kommunikáció, jól működött-e a csapatmunka/együttműködés, sikerült-e elmélyülni az információk gyűjtésében és azokat kritikusan feldolgozni, rendszerezni.

A pályázattal kapcsolatos további technikai tudnivalók és a fordulók időpontjai az intézmény honlapján olvashatók: https://avkf.hu/egeszen-szep-vagy-maria ,

kérdéseket a palyazat@avkf.hu e-mail címen fogadnak.


Megosztom

Hozzászolások