Gyökeresen megváltozik a sürgősségi ügyelet, indul a teszt

Megosztom

Július elsejétől az állam, vagyis az OMSZ veszi át Hajdú-Biharban a háziorvosi ügyeletet és kész.

A tervek szerint jövőre az egész országban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) üzemelteti majd a háziorvosi sürgősségi ügyeletet: a rendszert – miként azt elsőként a Népszava megírta – július 1-jétől Hajdú-Bihar megye településein tesztelik, s erről alig tíz nappal a nagy kísérlet rajtja előtt, múlt pénteken tájékoztatták a térségi polgármestereket – írja most a lap. A belügyi és a humántárca, valamint az OMSZ képvelői a debreceni megyeházán találkoztak az érintett önkormányzatok polgármestereivel egy – miként több résztvevő is fogalmazott – „hangsúlyozottan nem sajtónyilvános eseményen”. – Nem volt túl felhőtlen a légkör, közölték, hogy július elsejétől az állam, vagyis az OMSZ veszi át ebben a megyében a háziorvosi ügyeletet és kész – mondta az egyik résztvevő.

A megyében jelenleg 82 önkormányzat 21 településen működtet ügyeletet: van, ahol közvetlenül orvossal vagy céggel szerződnek, Debrecenben pedig ezt a feladatot a Debreceni Egyetem Alapellátási Igazgatósága látja el. A változás főleg azt a kilenc települést hozhatja nehéz helyzetbe, amely az Országos Orvosi Ügyelet Nonprofit Kht-vel már hosszú távra szerződött. Balmazújváros például alig néhány hete, egy hosszadalmas közbeszerzési eljárás után kötött több évre szerződést a kht.vel, és egy forrásunk szerint legalább 100 millió forintos kártérítést kellene fizetniük az elmaradt haszon miatt, ha nem sikerül megállapodniuk a szerződés felbontásáról.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője a Népszava kérdésére úgy reagált: a jelenlegi szolgáltatókat nem éri veszteség, szerződésük július 1. után is érvényben marad. Szavai szerint a megyében a sürgősségi ügyeleti rendszer az eddigiekhez hasonlóan továbbra is 21 telephelyet tartalmaz, lefedve a megye teljes területét. Ez azért is érdekes, mert Csige Tamás volt hajdúdorogi szocialista polgármester, jelenlegi önkormányzati képviselő lapunknak azt mondta: információi szerint a múlt pénteki állami tájékoztatón Hajdúdorog nem szerepelt a felsorolt ügyeleti pontok között. A városban így tényként kezelik, hogy megszűnik az ügyelet, és baj esetén 17 kilométert kell utazni emiatt Hajdúböszörménybe.

Schmidt Jenő, a Somogy megyei Tab kormánypárti polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elmondta,  a Hajdú-Bihar megyei „mintaprogram” egy uniós pályázatnak köszönhetően valósulhat meg, amely egy éven át biztosítja ennek működtetését, de azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mekkora keretösszeg áll rendelkezésre. A kérdésre, hogy vajon nem lett volna célszerűbb, ha az állam átszervezés helyett inkább odaadja a teljes normatív támogatást az önkormányzatoknak a háziorvosi ügyelet működtetésére, Schmidt Jenő azt válaszolta: ez az ellátás régóta már nem csak a pénzről szól, hanem arról, hogy vidéken egyre idősebbek a háziorvosok, az utánpótlás pedig kevés. A lakosság szerinte a változásból jó esetben semmilyen zökkenőt nem fog érzékelni, ők továbbra is ugyanazt az ügyeleti számot fogják hívni, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy a telefont először az OMSZ diszpécsere veszi fel, s eldönteni, hogy mentőt kell a helyszínre küldeni, vagy az ügyeleti ellátásra küldje be a pácienst. Lényeges különbség lesz, hogy az ügyeletes orvosok az új rendszerben már nem fognak házhoz kimenni a betegekhez. 

weborvos.hu



Megosztom

Hozzászolások