Hat iskolában később kezdődik a tanítás

Önkormányzat – A tanítási nap kezdési időpontjának hat debreceni iskolában való kísérleti jellegű változásáról tartott sajtótájékoztatót Barcsa Lajos alpolgármester, Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója és Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC)  kancellárja 2020. augusztus 31-én.

Barcsa Lajos a sajtótájékoztatón elmondta: sokan járnak be a városban a környékről tanulni is, s a bevezető utakon gyakran van csúcsforgalom. Az utak bővítésével vagy a közösségi közlekedési rendszer működésének módosításával ezt a problémát sokszor nem lehet megoldani. Éppen ezért a város önkormányzata azt kérte két oktatási intézmény-fenntartótól, a Debreceni Tankerületi Központtól és Debreceni Szakképzési Centrumtól, hogy vizsgálják meg a tanítási nap későbbi kezdésének lehetőségét egyes tanintézményekben. Erre a kezdeményezésre s az együtt gondolkodásra a fenntartók nagyon nyitottak voltak. Barcsa Lajos bejelentette, hogy 6 debreceni középfokú oktatási intézményben indul el szeptember 1-jével kísérleti jelleggel a 8.30 órai tanításinap-kezdés. Az érintettek ettől az egy tanéven át tartó kísérlettől azt várják, hogy tapasztalatok alapján ezt a gyakorlatot a jövőben kiterjeszthetik – de természetesen lehetnek ezzel ellentétes következtetések is, amik a hagyományos tanításinap-kezdéshez való visszatérést indokolják.

 



 

Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója arról ejtett szót, hogy fenntartásukban jelenleg 42 tanintézmény működik, melyekben összesen 21.163 gyermek tanul, s 2796 pedagógus, illetve a pedagógiai munkát segítő egyéb munkatárs dolgozik. A 42 intézményből 8 debreceni székhelyű intézményben folyik középiskolai nevelés-oktatás. A középiskolába járó tanulók létszáma 4918 diák, akiknek a nevelésében és oktatásában 694 közalkalmazott  vesz részt. Az intézményekben általában minden nap 8.00 órakor kezdődik a tanítás, de van lehetőség ennél korábban kezdődő, nulladik órák tartására is. A 8.00 órainál negyed, fél, egy órával későbbi kezdés gondolata egyes intézményekben – gyakorlatilag az összes középiskolában – már korábban is megfogalmazódott. Ezért is örült annak a tankerület, mikor Debrecen önkormányzata felkérte őket az ezen a téren való együtt-gondolkodásra. Az intézményekben diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel való konzultációk előzték meg a mai bejelentést. Milyen pozitív hozadékai lehetnek a csúsztatott tanításinap-kezdésnek? A 14-19 éves korosztály bioritmusához jobban igazodik a későbbi, mint a korábbi iskolanap-kezdés, s várhatóan kevesebben késnek majd így az első óráról. A későbbi kezdés a Debrecenbe bejáró diákok helyzetét könnyítheti, a reggeli csúcsforgalmat, a közösségi közlekedés járművein való zsúfoltságot is csökkentheti a városban, aminek a jelenlegi járványügyi helyzetben az egészségügyi kockázatok csökkentésében is jelentősége van. A későbbi tanításnap-kezdés könnyíti a kisgyermekes pedagógusok helyzetét is, hiszen saját gyermekeik bölcsődébe, óvodába való eljuttatása is gördülékenyebbé válhat, nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban kezdhetik a munkanapot. Ez a módosítás tehát sokak számára lehet nagyon hasznos.

A Debreceni Tankerületi Központ két intézményében, a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban és a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégiumban vezeti be kísérleti jelleggel szeptember 1-jétől a 8.30 órakor történő tanításinap-kezdést, s mindkét intézmény maga dönt arról, hogy ennek fényében miképpen szervezi meg a tanítási napot. Pappné Gyulai Katalin szerint az oktatás szempontjából hatékonyabbá válik majd az idővel való gazdálkodás.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) kancellárja a szakképzés korszakváltásának perspektívájába helyezte a sajtótájékoztató témáját. Mint elmondta, a DSZC 11 intézmény közössége, több, mint 10 ezer diákkal, s több, mint ezer munkatárssal, ezzel szolgálva a város és az ország gazdaságának fejlődését. A most kezdődő tanévtől megújul a szakképzés, melynek  legfontosabb eleme a gazdaság igényeinek még fokozottabb figyelembe vétele. Ezt jól mutatja, hogy Debrecenben a járműiparral kapcsolatos beiskolázások száma az egy évvel ezelőtti szinthez képest 40 százalékkal emelkedett. Szeptember 1-jétől az eddigi szakgimnáziumok technikumokként működnek, a szakközépiskolák pedig szakképző iskolákként, a korábbinál sokkal rugalmasabb módon, a képzés tartalmát – a gazdasági szereplőkkel konzultálva, együttműködve – a gazdaság igényeihez igazítva. Már nem csak statikus tanórákban, hanem projektekben gondolkodnak majd. Ennek a tartalmi megújításnak a folyamatába jól illeszkedett az önkormányzat megkeresése a későbbi tanításinap-kezdés javaslatával. A projektszemléletű oktatás szervezését ez nagyon jól segítheti.

A Debreceni Szakképzési Centrum két intézményében teljes körűen vezetik be a 8.30 órai tanításinap-kezdést: a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumában, valamint a DSZC Vegyipari Technikumában. Két intézményben pedig részben vezetik be, a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumában, valamint a DSZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában egyrészt az informatikai ágazatban tanuló diákok, másrészt a technikusi képzésben részt vevők számára. Tirpák Zsolt jelenleg úgy véli, hogy később akár mind a 11 intézményükben be tudják majd vezetni a jelenleginél későbbi tanításinap-kezdést.

Barcsa Lajos alpolgármester mindezen túl szót ejtett intézményfelújításokról is, hiszen sokhelyütt tapasztalhatják majd a diákok, hogy megújult épületekben kezdhetik a tanévet. A Debrecen 2030 program előzményét jelentő Új Főnix Terv keretében összesen 16,2 milliárd forintot tervezett a város oktatási intézmények fejlesztésére fordítani. Ezen belül – főleg energetikai célú felújítások keretében – bölcsődék fejlesztésére 6,4 milliárd forintot – 13 projektből 4 már lezárult –, óvodákéra 4,8 milliárd forintot – 22 projektből 14 zárult le –, az általános- és középfokú iskolákéra pedig 5,0 milliárd forintot – 16 projektből 13 zárult – költött, illetve költ az önkormányzat. Az alpolgármester köszönetét fejezte ki azért, mert ezeket a munkákat a Debreceni Tankerületi Központ és Debreceni Szakképzési Centrum saját forrásaiból is számottevő mértékben egészíti ki.

2019 végén került bejelentésre, majd indult el egy Debrecent érintő, több mint 35 milliárd forint értékű oktatási fejlesztési csomag, melynek keretében a Mechwart a Brassai és a Debreceni Egyetem is forrásokat kap, s a debreceni Német Iskola kialakítása is ennek a fejlesztési csomagnak a része. Ez utóbbival is összefüggésben tankerület, az önkormányzat és a német nagykövetség együttműködése keretében egy német nyelvi lektor kezdi meg tevékenységét a debreceni Csokonai-gimnáziumban.

Pappné Gyulai Katalin ebben az összefüggésben a Dózsa György, a Bocskai István általános iskolákban, valamint a Fazekas-gimnáziumban zajló nagy volumenű – összességükben 1 milliárd forintos nagyságrendű – energetikai célú felújításokról szólt, s megköszönte az önkormányzatnak német lektor alkalmazásának lehetőségét is.

Tirpák Zsolt a beruházások kapcsán egyrészt a DSZC Beregszászi Pál Technikumának megújítását emelte ki, valamint jelenleg is zajlik a DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikuma egyrészt az épületet, másrészt az oktatási eszközöket érintő megújítása, a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolájának szintén energetikai célú megújítása, s idén veszi kezdetét a DSZC Irinyi János Technikumának energetikai célú felújítása is.

A kancellár fontosnak tartotta bejelenteni, hogy a most 9. évfolyamos diákok mindegyike számára elérhetővé válik az ösztöndíj, valamint a duális képzésbe való bekapcsolódás is. Tirpák Zsolt azt is elmondta, hogy ebben a tanévben a Debreceni Egyetemmel együttműködve 180-nal tudják bővíteni kollégiumi férőhelyeik számát.

debrecen.hu

 

 

Hozzászolások