Home / Gulyás: óvatosan, lassan, a védelmi intézkedések jó részének fenntartásával lehet haladni

Gulyás: óvatosan, lassan, a védelmi intézkedések jó részének fenntartásával lehet haladni

Magyarországon a koronavírus-fertőzöttség mértékét tekintve vannak komoly területi különbségek, a további védekezésben óvatosan, lassan, és a védelmi intézkedések jó részének fenntartásával lehet haladni – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című keddi adásában.

Gulyás Gergely kifejtette: most egész Európa, sőt az Egyesült Államok is abban a helyzetben van, hogy a szigorú járványügyi intézkedések után elkezdhet gondolkodni arról, hogy merre van a kiút. Egyelőre azt lehet mondani, hogy azok az intézkedések, amelyeket márciusban bevezettek, többnyire beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen Magyarország – néhány közép-európai országgal együtt – kifejezetten jól áll abban az összehasonlításban, amely azt mutatja, melyik országban milyen mértékben terjedt el a járvány – vélekedett. Hozzátette: a halottak számát tekintve is Magyarország a kevésbé érintett országok közé tartozik.
Kiemelte: amikor arról gondolkodnak, hogyan lehet az életet újraindítani Magyarországon, figyelemmel kell lenni a fertőzöttség mértékére és arra, hogy a meghozandó intézkedések ne járjanak a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedésével. Eddig a védelmi intézkedések elsődleges indoka az volt, hogy az egészségügyi rendszer fel tudjon készülni: ha a járvány gyorsabban terjed, akkor is el tudja látni a betegeket – magyarázta. Hozzáfűzte: ez megtörtént, lesz kellő szabad kapacitás ahhoz, hogy még a legrosszabb forgatókönyv esetén is mindenki megfelelő ellátáshoz jusson.
Gulyás Gergely szerint ez is esélyt ad arra, hogy megpróbálják lassan, óvatosan, szigorú menetrend szerint újraindítani az életet. A konkrét intézkedésekről a kormány szerdán dönt – közölte.
Arról is beszélt, hogy legfeljebb irányadó dátumokat tudnak meghatározni, és továbbra is folyamatosan vizsgálni kell a helyzetet. A másfél hónapja tartó bezártság rendkívüli próbatétel mindenki számára, és nagy terhet hárít a szülőkre az is, hogy számítógépekkel zajlik az oktatás. Emellett az is fontos, hogy „Magyarország gazdasági sikertörténetét ne veszítsük el”, így ahol az emberi élet és egészség veszélyeztetése nélkül újra lehet indítani a gazdaságot, ott ezt meg kell tenni – fogalmazott.
Megjegyezte: a fertőzöttek csaknem kétharmada Budapesten és Pest megyében van, ezekre a területi különbségekre a döntéshozatalnál figyelemmel kell lenni.
A miniszter kitért rá: az elmúlt hetekben a kormány és a helyhatóságok között létrejött együttműködés összességében pozitív, a települések vezetői a rájuk bízott közösségeket alapvetően megfelelően védték és képviselték. Ez jó példa arra, hogy nehéz helyzetekben – tekintet nélkül a politikai hovatartozásra – az önkormányzatok és a kormány képes együttműködni, és ezt érdemes fenntartani a védekezés következő szakaszában is.
Budapest tekintetében ugyanakkor „árnyaltabb a helyzet” – fogalmazott Gulyás Gergely -, mert az a politikai vita, amely „az ellenzék magatartása miatt” a védekezés idején kialakult, erre a viszonyra is kihatott. Az ellenzék azt a káros döntést hozta, hogy nem hoztak létre nemzeti egységet, minden pártpolitikai vita ellenére, a védekezés idejére, nem adták meg a kormánynak a felhatalmazást, majd minden kormányzati lépésbe próbálnak belekötni – magyarázta.
Megjegyezte: a Magyarországon elvégzett tesztek száma a 70 ezerhez közelít.
Gulyás Gergely közölte: a gazdasági intézkedéseket illetően elsősorban a munkahelyek megőrzése, a regisztrált álláskeresők számának alakulása, továbbá a gazdaság teljesítménye a legfontosabb szempont.
Úgy látja, az álláskeresők számának növekedése komoly feladatot ad az országnak, a kormánynak. Különösen a szolgáltató szektorban voltak jelentős leépítések, és bár ez a szektor gyorsabban épülhet vissza, azt ma felelősségteljesen senki nem tudja megmondani, hogy mikor fog helyreállni a korábbi állapot – mondta. Hozzáfűzte: talán a belföldi turizmus esetében lehet reménykedni, hogy a nyár vége már hozhat bevételt.
Azt mondta, a védekezés eszközei mindenhol hasonlóak, és ugyanezek fognak a magyar kormány rendelkezésére állni akkor, ha valóban lesz a járványnak ősszel második szakasza.
A miniszter arról is beszélt, hogy az Országgyűlés előtt minden héten beszámol a kormány egy tagja a védekezésről, és ahol van mód rendes törvényalkotási munkára, ott a parlamentnek az a feladata, hogy ezt meg is tegye. A parlament munkája nem állt meg – fűzte hozzá.
Közölte: az idei költségvetésnek a járványügyi védekezéshez szükséges módosítása megtörtént, a jövő évi büdzsét pedig május 19-éig nyújtják be az Országgyűlés elé és június 30-éig el tudják fogadni. Éppen a bizonytalanságok miatt fontos, és nincs is alapvető indok arra, hogy eltérjenek az eddigi szokástól, amely szerint nyáron fogadják el a költségvetést – mondta.
Gulyás Gergely közölte: soha olyan nagy tartalékkal nem terveztek költségvetést, mint éppen idén, és ez most nagy segítség volt.
Elmondta: a multinacionális üzletláncokat érintő különadó a védekezés után is megmarad, mert a szándék mindig is az volt, hogy ez az adó legyen, csak volt egy uniós vita róla, de már nincs jogi akadálya a visszavezetésnek. A bankokat idén kérték arra, hogy járuljanak hozzá a központi költségvetéshez, és ez az önkormányzatokra is igaz a gépjárműadó erejéig, ezek az intézkedések az idei évre vonatkoznak – magyarázta.
A miniszter megerősítette, hogy az érettségi május 4-én biztosan elindul, ehhez minden feltétel adott.
Kiemelte: „az európai gazdaság jó éveiben” Magyarország takarékosan gazdálkodott és mérsékelte az államadósságát, aminek a jutalma most a nehéz időszakban jön el, így olyan problémákra, mint néhány déli országban számítani lehet, itt nem kell felkészülni.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.