Gazdaság

A kormány dupláz

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése. Ennek jegyében támogatási programot indítottunk azon magyarországi vállalatok számára, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket.

Mindeddig 407 vállalat jelentkezett és jelentett be 198 milliárd forintnyi beruházást, melyekkel 73 ezer munkahelyet tartanak meg.

Tekintettel erre a nagy számra, a kormány ma úgy döntött, hogy megduplázza az eredetileg 50 milliárd forintos támogatási keretet.
A program tehát sikeres, ezek a beruházások jó alapot adnak a magyar gazdaság újraindításához.

 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése. Ennek jegyében támogatási programot indítottunk azon…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. május 13., szerda

Még több gazdasági hír a portál gazdasággal foglalkozó oldalán

Nézze meg ezt is
Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatás a kisebbség felé

Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről a kisebbségek nyelvén – derült ki abból a Elolvasom

Kigyulladt egy lélegeztető gép Oroszországban – Öten meghaltak

Meghalt öt, lélegeztetőgépen lévő koronavírusos beteg egy szentpétervári kórház intenzív osztályán kedden reggel keletkezett tűzben - jelentették orosz hírügynökségek a Elolvasom

Vád alatt a pécsi hajléktalan

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy hajléktalan férfival szemben, aki Pécsett több járókelőre rátámadt. A vádirat Elolvasom

Halállal fenyegette az orvosokat

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a Elolvasom

Jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege

“Családipótlékozók” figyelmébe: mellé jár a családi pótlék és a családi adókedvezmény is, így már az első gyerek születése után is Elolvasom

Hétmilliárd a debreceni vállalkozóknak

Csaknem hétmilliárd forint támogatás elérésében segítette a debreceni vállalkozási platform a helyi vállalkozásokat a koronavírus-járvány miatti nehézségeik megoldásában - közölte Elolvasom

Agrárminisztérium: évtizedes birtokpolitikai adósságokat törleszt a törvényjavaslat

A magyar agrár-birtokpolitika elmúlt 30 évének legjelentősebb változásait, illetve a magyar gazdák felé fennálló évtizedes birtokpolitikai adósságokat törlesztő, nagy jelentőségű Elolvasom

Megkezdődtek a haltelepítések

A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. A Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye