Forgalom elterelés Szolnoknál

Nyár közepéig elterelik a forgalmat a 4-es út Abony-Szolnok szakaszán

Elterelik a forgalmat a 4-es út Abony és Szolnok közötti szakaszán február 18-ától várhatóan öt hónapig az M4-es gyorsforgalmi út jobb oldali pályája építésének megkezdése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szerdán közleményben az MTI-vel.

 Hirdetés

Klíma Jászberény

    A forgalmat Budapest felől a 4-es úton érkezve az abonyi elkerülő végétől (89+400 kilométerszelvény) átvezetik az M4-es már elkészült bal oldali pályájára, majd a közlekedők a 90+140 kilométerszelvénynél ideiglenesen kialakított körforgalomnál térhetnek vissza a főútra és haladhatnak tovább Szolnok felé.


    A Szolnok felől érkezők az ideiglenes körforgalomnál hajthatnak rá az új szakaszra és haladhatnak Budapest irányába, majd sávelhúzással térhetnek vissza a 4-es út meglévő nyomvonalára – közölték.


    Az ideiglenes szakaszokon az óránkénti 30 és 40 kilométeres sebességkorlátozás mellett sárga útburkolati jelek, az útirányt jelző sárga villogók, útbaigazító táblák, valamint jelzőőrök segítik a közlekedést – tájékoztattak.


    A NIF Zrt. közleménye szerint jól halad az M4-es autópálya Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának kivitelezése. Az M4-es gyorsforgalmi út Budapest és Abony közötti szakaszának folytatásában épülő újabb, kétszer kétsávos, Törökszentmiklósig tartó út biztonságosabb, gyorsabb haladást biztosít majd. 

Az épülő mintegy 27 kilométeres szakaszon négy külön szintű csomópont, két pihenőhely, a Zagyva és a Tisza felett egy-egy híd is épül. Az új szakasz forgalomba helyezése 2022 első negyedévében várható – közölték.

Hozzászolások