Folytatódik a csónakázás

Megosztom

Gondolkodó ember

Újabb részleteket tárt fel a napok óta tartó lejárató kampányában az ördög ügyvédje. Most kicsit szélesebbre tárta a kaput, hogy jobban be lehessen látni az udvarba.

Legújabb bejegyzésében szóba hozza Győr prominens politikusait, ügyvédjeit és városvezető embereit. Szó esik a vendéglátás területét Győrben uraló Szabó Ervinről, aki a tegnapi videorészletben egy pillanatra feltűnik.

Szaftos felvételeket most nem közöl, de szerintem arra már ne is várhatunk, hiszen gyakorlatilag a szextúrán részt vevő személyekről mindent megmutatott, a bomba már felrobbant.

Nem kíméli Győr aljegyzőjét sem, de a Strabag helyi főembere is kap a rosszból. Persze a leírtak nagyrészt, már ismert – nem is olyan régen a sajtó is elkezdte boncolgatni az összefüggéseket és korrupciós szálakat kerestek –  így a blogban felhozott étkeztetési pályázást milliárdos tételét is.

Tegnap sok mozaikdarab a helyére került, és végre nekiállt dolgozni a sajtó független része. Tudnotok kell, hogy nem csak Borkainak, hanem Rákosfalvynak is van repülős jogsija (Private Pilot Licence – PPL). De Rákosfalvy letiltotta, így nem lehet látni a gépét a flightradaron, ezért csak kevés adat van róla. Nyilván nem akarják, hogy azon csámcsogjon Győr (vagy inkább most már az egész ország), hogy hova járnak orgiázni a pénzeteken. Nem csak a HA-CIZ géppel szoktak repdesni, van még egy másik, kellett egy saját gép Borkainak is. Azt sem a fizetéséből vette.


Megosztom

Hozzászolások