Razzia az üdülővárosban

Közel száz rendőr bevonásával tartottak Siófokon razziát a Petőfi sétányon.

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2020. július 4-én 22 óra és július 5-én 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

Hozzászolások