Fejér megye

Romokban álló kastélyt újítanak fel Fejér megyében

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A váli Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása mellett egy közút megépítése is a projekt része.

Megkezdődik a Fejér megyei Válon található omladozó Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása. Az Ürményi-Dreher-kastély fejlesztése a Pannónia Szíve Program keretében valósul meg. Az előkészítő munkálatok a kastély és környezete mellett egy ma nem létező, kétszer egysávos, Vereb-Vál-Gyúró-Etyek nyomvonalon haladó közút megépítésére is vonatkoznak.

Az előzetes számítások szerint a kastély- és útfejlesztés 15 milliárd forintból tud mevalósulni. Az előkészítő munkálatokra pedig 1,4 milliárd forint támogatást biztosít a kormány.

A megvalósíthatósági tanulmányok alapján még idén elindul a tervezés, a kivitelezési közbeszerzéseket kiírása pedig 2021 végén várható, hogy 2022 elején elkezdődhessenek a kivitelezési munkálatok.

Olvassa el a teljes cikket és nézze meg a fotókat


Arold Péter  Hírek Lovasberény

A megyében van még néhány kastély, amely megérdemelné a felújítást

Lovasberény központjában található a Cziráky kastély.  Néhány éve a tetőszerkezetet állag megóvás érdekében rendbe tették így legalább nem ázik be.

Az épületegyüttes legkorábbi része a Buzlay család birtoklása idején a 15. század végén épült, amely ma a délnyugati épületrészek alatt található. A kastély és a birtok 1698-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta az épületet. Az ő nevéhez fűződik az egykori plébánia templomocska építése is. A gróf Cziráky család 1730 januárjában szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Gróf Cziráky György 1763–1767 között bővíttette az épületet, az építőmester a székesfehérvári Rieder János volt. Cziráky György 1775-ben bekövetkezett halálát követően, birtokai és kastélya fivérére szálltak.

Cziráky László további bővítéseket végzett az épületen, ekkor alakították ki az U alaprajzú épület barokk díszudvarát is. A kastély mai képét 1804–1810 között gróf Cziráky Antal Mózes idején nyerte el, az építész ekkor már a Rieder János fia Rieder Jakab volt, aki klasszicista stílusban álmodta meg a kastélyt. Ekkor készült el a kastély körüli nagy kiterjedésű (22 öl széles és 36 öl hosszú) angol tájképi park is, melyben bonyolult alaprajzú mesterséges tavat alakítottak ki kis vízeséssel, szigettel.

Amely mellett a kitermelt földből halmozott dombok őrzik uruk és úrnőjük nevét (Antal és Rózsa domb). A parkban pálmaházat, vadászlakot, a patakon kőhidat, a tó partján romantikus halászkunyhót építettek. A kastélyt Cziráky Antal Mózestől fia, János örökölte. Az udvari szárnyak és sarokpavilonok 1850 körül épültek, az akkori építész Ybl Miklós volt. A kastélyt 1943-ban renoválták. Az államosítás után megindult a kastély és a park állapotának leromlása. A növényállomány nagy részét kivágták, kivéve a kastély előtt álló két hársfát, a park berendezéseit pedig széthordták. 1951-től gépállomás és irodák voltak benne. Felújítása 1996 óta folyik.

Szabadon álló, téglalap alakú főszárnyán és a szárnyvégi pavilonoknál egyemeletes, az L-alakú pavilonokhoz hátranyúló mellékszárnyaknál földszintes, U-alaprajzú épület. Sávozott főhomlokzata 5+3+5 osztású, középen négy füzérdíszes ion oszlop által tartott portikusz található, melyet fogazatos-párkányos timpanon díszít, benne a füzérdíszekkel övezett Cziráky és Illésházy kettős címerrel. A középső rész földszinti nyílásai félkörívesek, melyek közül a két szélső ablak-, a középső ajtónyílás. A homlokzat többi ablaka egyenes záródású. A földszint ablakai felett egyenes, álkonzolos díszű szemöldökpárkány húzódik. Az emelet négyzetes ablakai keretelés nélküliek. A portikusz mögött a félköríves záródású nyílások felett fríz van, rajta mitológiai domborművekkel. Hátsó homlokzata 2+3+2 tengelyes, közepén enyhén előrelépő rizalittal. A rizalit földszinti részén a három nyílás közül a középső az ajtó, a szélsők az ablakok, melyek egyenes záródásúak. A földszint további nyílásai szegmensíves záródásúak. Bal oldali hátranyúló szárnyának, külső oldalának nyílásritmusa 4+2+3+A+5, a belső oldalon A+9 tengelyes. A jobb oldali szárny külső oldala 4+5+3+3+3, belső oldala 11 tengelyes. Az emeletes sarokpavilonok háromtengelyesek. A kastély mögött egykor két szimmetrikus, földszintes, L-alakú szárny épült. A jobb oldali részben már megsemmisült.

 

Ezt is olvassa el!
Így ünneplik a Magyar Kultúra Napját Fejér megyében

Koncertekkel, filmvetítésekkel és kiállítás megnyitókkal ünneplik a magyar kultúra napját Fejér megyében. Bicskén, szerdán Viasszal írt üzenet címmel Fekete Ildikó Elolvasom

Megújult a Meseliget Óvoda Velencén

Energiahatékonysági korszerűsítés fejeződött be a Meseliget Óvodában, ahol csütörtökön az ovisok az óvópedagógusokkal közösen adtak avatóműsort. Az avatóünnepségre érkezőket közel Elolvasom

Nagy léptékű útfelújításokról és a kistelepülések támogatásáról is szó esett

Nagy léptékű útfelújításokról és a kistelepülések támogatásáról is szó esett a napirendi pontok között a csütörtökön ülésező megyei közgyűlésen a Elolvasom

Húsz éve nyílt meg Mohorán a Tolnay Klári Emlékház

Megnyitásának huszadik évfordulóját ünnepelte szombaton a Nógrád megyei Mohorán a Tolnay Klári Emlékház. A 16 órakor kezdődött rendezvényen a színésznő Elolvasom

Rekamié kamaraszínházi fesztivál

Szeged - Márciusban rendezi meg regionális kamaraszínházi fesztiválját Rekamié címmel a Szegedi Nemzeti Színház, a közönség hat nap alatt hat Elolvasom

Nemere István utolérhetetlen világrekordja Gyulán

Hazánk egyik legolvasottabb és legtermékenyebb szerzője: Nemere István augusztus 17-én, szombaton 10-17 óra között 250 különböző könyvét dedikálja a Gyulai Elolvasom

Gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborművet avattak Kápolnásnyéken

Kovács Zoltán, az "Egy a természettel" Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos köszöntőt Elolvasom

Csütörtökön kezdődött és szombatig tartó a Székesfehérvári Diáktanács hetedik évadnyitó tábora Velencén

Arold Péter Megyei hírek Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban tartja hagyományos, tanévindító táborát a Székesfehérvári Diáktanács. A fiatalok Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye