Arold Péter Magyarország hírközössége
A kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket.
Előszór a Zsaruellátó néven futó Facebook oldalon röppent fel a hír, hogy a rendőrség hivatásos állományát megdobják fél millió forinttal, de a BM a média kérdésre sem cáfolni sem alátámasztani nem akarták a hírt, de jelezték, hogy időben értesülni fognak az érintettek és a média is a dologról. Nos megtörtént. Persze az összeg bruttó, de biztos jól jön.
Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatón elmondta: a miniszterelnök és a kormány az év során többször kapott tájékoztatást az ország közbiztonsági helyzetéről, a különböző területeken szolgálatot teljesítő hivatásos állomány erőfeszítéseiről. A tények ismeretében a kormányfő konzultált a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet vezetőivel, ezt követően a kormány létrehozta a fegyveres testületi juttatás új jogintézményét.
A hivatásos állomány arra jogosult tagjai ennek az új fegyveres testületi juttatásnak köszönhetően egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásban részesülnek. Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Hozzátette: az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják.
Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást – mondta a miniszter. Hozzátette: erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből.
„Akik ezt a pénzt kapják, esküjükhöz híven teljesítik a szolgálatukat, életük feláldozásával vagy életük kockáztatásával hajtják végre minden nap a kiadott utasítást, ezért én is hálámat és köszönetemet fejezem ki irányukba. Kérem a parancsnokokat, hogy ezt a köszönetet adják át, kiemelten azoknak, akik ma és az ünnepek alatt is szolgálnak” – mondta a miniszter.
Pintér Sándor arról is beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő feladatul szabta a nemzetbiztonsági kabinet számára, hogy további juttatási elemeket dolgozzanak ki a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai részére. A kabinet javaslata, hogy 2020 január elsejétől 3 évente hat havi illetménynek megfelelő juttatást kapjanak az érintettek.
Arra is javaslatot tesznek, hogy januárban kidolgozott feltételek mellett 2020 januárjától kiegészítő támogatásra legyen jogosult a hivatásos állomány minden tagja. Ennek mértéke a beosztási illetmény, a hivatásos pótlék, a szolgálati időpótlék, az idegen nyelv ismeretéért járó pótlék és a hivatásos állományúak szolgálati törvénye szerinti egyéb pótlékok együttes összegének minimum 10 százaléka a javaslat szerint. A juttatás részleteinek kidolgozását Varga Mihály pénzügyminiszter együttműködésével megkezdték – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: az új juttatások nem változtatnak az eddigi juttatásokon, és változatlan marad a szabadság és túlmunka megváltására vonatkozó eddigi szabályozás is.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy amit a fegyveres és rendvédelmi szervek dolgozói tesznek Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében, az mindennek az alapja, a békét és a biztonságot jelenti. Utalva az ország határain túl szolgálatot teljesítőkre, azt mondta: a katonák pontosan tudják, hogy mit jelent az, ha egy ország, egy nemzet elveszíti a békéjét és a biztonságát.
A kormány döntése értelmében járó bruttó 500 ezer forintos juttatás nemcsak a hivatásos, hanem a szerződéses katonákat is megilleti – mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a kormányhatározat szándéka, hogy olyan életpályát építsenek fel a katonák számára is, ami jól követhető, és amely biztosítja és elismeri a katonák munkáját, legyen szó a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összegéhez igazodó illetményről, lakhatási támogatásról, vagy baleset-, illetve egészségkárosodás esetén folyósítandó támogatásról.
Felidézte: 2015-ben indult az életpályamodell, azóta folyamatosan emelik a katonák és a honvédelmi alkalmazottak illetményét. Megjegyezte: ő maga 43 évet töltött egyenruhában, de ilyen mértékű elismerésre még soha nem volt példa.
A Belügyminisztériumtól az MTI úgy értesült: a bruttó 500 ezer forintos juttatást még az idén elutalják az érintetteknek.
Hozzászolások