Elhunyt Mózes Pál, Nagykanizsa egykori tanácselnöke

Életének 90. évében elhunyt Mózes Pál, Nagykanizsa egykori tanácselnöke, aki 2006-ban díszpolgári címet kapott városától – közölte a zalai város polgármestere csütörtökön a közösségi oldalán.

    Balogh László (Fidesz-KDNP) jelezte: Nagykanizsa önkormányzata az elhunytat saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról és temetéséről később döntenek.
    Mózes Pál 1932-ben született Murakeresztúron, horvát anyanyelvű szegény családban. Katonatisztként szolgált 1950-től négy éven át, leszerelése után a Nagykanizsai Bútor és Faipari Vállalat asztalosműhelyének szakmunkása, később pedig igazgatója lett.


    Nagykanizsán 1968-ban, 36 éves korában választották tanácselnöknek.
    Pályája során hatszor választották meg, 27 évig töltötte be ezt a tisztséget. Tanácselnöksége alatt 1981-ben Nagykanizsa elnyerte a MUT Hild János Emlékérmet.
    Nyugdíjba vonulása után visszaemlékezései megírásával töltötte az idejét, ezeket négy kötetben adta közre. Nagykanizsa városa 2006-ban választotta díszpolgárává.

Hozzászolások