Bemutatjuk Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye főispánját

Megosztom

Dr. Alakszai Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén megye főispánja

Tősgyökeres miskolci családban születtem. Felmenőim között van vasgyári munkás, egyetemi oktató, színházi ember és politikus is, akiktől nyitottságot, az élet széleskörű szemléletét kaptam örökségül. Az önálló véleményalkotás szabadságát tiszteletben tartva, az egységre és a megegyezésre törekedve nálunk mindig természetes volt a közélettel és a politikával foglalkozni.

Keresztény neveltetést kaptam. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba jártam, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem jogi diplomát. A német és az angol nyelvet tárgyalóképes szinten beszélem.

Már egyetemi tanulmányaim alatt több multinacionális vállalatnál voltam gyakornok, majd egy német hátterű nemzetközi ügyvédi irodában, később a Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztéspolitikai Államtitkárságán főosztályvezetőként dolgoztam. Miskolcra visszatérve munkámat polgármesteri kabinetfőnökként, 2016 decemberétől pedig jegyzőként folytattam. 2019-ben – váratlan felkérésre – polgármester-jelöltként indultam az önkormányzati választásokon.

2020. szeptember 10-től Borsod-Abaúj-Zemplén megye Kormányhivatalát vezetem. Harmincnégy éves vagyok, nős, egy gyermek büszke édesapja.


Megosztom

Hozzászolások