Főoldal / A debreceni repülőtér nem ijed meg a versenytől

A debreceni repülőtér nem ijed meg a versenytől

Debrecen polgármestere szerint „most is verseny van és az elmúlt években is verseny volt a debreceni és a nagyváradi repülőtér között”, tehát ha valaki azt üzeni, hogy „működjünk együtt, mert különben versenyre kényszerülünk, attól nem ijedünk meg”.

Papp László (Fidesz-KDNP) a nagyváradi polgármester hétfőn közzétett nyilatkozatára reagált, amelyben Ilie Bolojan együttműködést szorgalmazott a nagyváradi és a debreceni repülőtér között.
A nagyváradi polgármester azt mondta, a Kolozsvár-Debrecen-Temesvár háromszögben, a debrecenitől alig hatvan kilométerre fekvő nagyváradi repülőtérnek két elméleti lehetősége van a túlélésre: vagy versengeni kezd a debreceni repülőtérrel, aminek minden bizonnyal mindkét repülőtér a vesztese lenne, vagy szövetségre lép vele.
Szerinte a két légikikötő szövetsége azt jelentené, hogy bizonyos járatok Debrecenből, mások Nagyváradról induljanak, és ne legyenek olyan célállomások, amelyek felé Nagyváradról is, Debrecenből is járat indul. Ilie Bolojan úgy vélte: egy ilyen megegyezés segíthetné a nagyváradi repülőtér fenntartását. Nagyvárad számára pedig szerinte életbevágóan fontos, hogy mind országúton, mind vasúton, mind pedig légi úton elérhető legyen.
Papp László debreceni polgármester reagálásban leszögezi: az elmúlt hetek nagyváradi repülőtérrel kapcsolatos sajtóhírei arra utalnak, hogy a váradi repülőtér ügye az ottani politikai küzdelmek középpontjába került.
„Nem tartom sem udvariasnak, sem szerencsésnek, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőteret ebbe a politikai küzdelembe kívánják belerángatni. A leghatározottabban visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely erre tesz kísérletet és egyben hangsúlyozzuk, hogy a két repülőtér üzemeltetője között semmilyen tárgyalás nincs folyamatban” – jelezte Papp László.
A polgármester közleményében emlékeztet arra, hogy a debreceni repülőtér az elmúlt 7 év alatt a régió meghatározó és egyben 2019-re, a legnagyobb forgalmú regionális repülőterévé fejlődött.
„Az idáig vezető utat a saját stratégiánknak megfelelően jártuk végig, abban egyedül Magyarország kormánya volt Debrecen segítségére” – tette hozzá.
Papp László szerint az elmúlt 5 évben minden olyan eredményt, amelynek nemzetközi relevanciája van, legyen szó gazdaságról vagy akár légi-közlekedésről, versenyben ért el Debrecen. Megjegyezte: a régió gazdasági súlypontja Debrecenben van és még inkább ott lesz a következő évek folyamatainak köszönhetően.
„Ez jelentős hatással bír a régió életére, többek között a légiközlekedésre” – állítja Papp László hozzátéve: ahol kialakul egy régió gazdasági központja, ott lesz a közlekedési, logisztikai központja is. A kivívott pozíciókból nem engedünk, ez nem képezi tárgyalás alapját”.
Mindemellett – mint ahogy eddig is – Debrecen kifejezetten törekszik a kiegyensúlyozott kapcsolatok fejlesztésére Nagyváraddal a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása mellett – zárta közleményét a debreceni polgármester.

MR3.hu

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn

    1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék A Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn bejegyzés először MR3-én jelent meg.