Főoldal / Megnyílt a Megújult Szolnoki Képtár című állandó kiállítás

Megnyílt a Megújult Szolnoki Képtár című állandó kiállítás

Megújult Szolnoki Képtár címmel nyílt állandó kiállítás kedden a Damjanich János Múzeumban a Tisza-parti városban.

Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója elmondta: több mint hetven új kép látható a szinte egész első emeletet elfoglaló, több száz alkotást bemutató képtárban. Hozzátette: az utolsó két nagy terem teljesen megújult, ezt jelezték a falszínekkel, képinstallációkkal is, de a többi teremben is sok változás történt.
Mint mondta, eddig kizárólag a Szolnoki Művésztelep lassan már százhúsz éves történetét mutatták be a képtárban. Ez adott egy vezérfonalat, viszont most kiállítottak a múzeumi gyűjteményből, adományozótól, hagyaték és vásárlás útján más jellegű képeket is.
Látható például Csontváry Kosztka Tivadar Őz című, 1893-ban készült olajfestménye és a Mednyánszky Lászlóról elnevezett teremben az alkotó Magyarországon levő legnagyobb gyűjteménye, olajfestményei között például a Sorbanállók című alkotás.
A kiállított alkotások között festmények, grafikák és szobrok is láthatók, mások mellett Pólya Tibor, Fényes Adolf, Jávor Pál, Zádor István, Zombory Lajos, Iványi Grünwald Béla, Szlányi Lajos munkáit is megtekinthetik az érdeklődők.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere  a kiállítás megnyitóján elmondta: Szolnokon számos dologra lehetnek büszkék az ott lakók, ezek közé tartozik a Damjanich János Múzeum is.

MR3.hu

  • Az autós is lehet áldozat a zebrán

    A KRESZ projekt keretében zajlik a magyar közlekedési szabályrendszer teljes megújítása, amely 2026 szeptemberében léphet életbe. A tervezet egyik legvitatottabb pontja éppen a gyalogosok és autósok közötti felelősségmegosztás újragondolása. Itt vannak a legfontosabb pontok, amikre rátaláltam a friss tervezetekben: 1. A gyalogos felelőssége a zebrán Bár a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen az elsőbbség továbbra is a gyalogost A Az autós is lehet áldozat a zebrán bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Két nappal a parlamenti választás és a Fidesz bukása után a vezérkari főnök elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúrákhoz korábban kirendelt katonák visszavonását, értesült a 444.

    A jelek szerint csak két napnak kellett eltelnie a Fidesz történelmi veresége után, hogy a Magyar Honvédség bizonyos helyeken befejezettnek minősítse az őrző-védő feladatokat az energetikai létesítményeknél. „A Magyar Honvédség megkezdte a magyarországi infrastruktúrák és energialétesítmények megerősítése, illetve az őrzés-védelem fokozása kapcsán bevont állomány létszámának racionalizálását”, erősítette meg a Honvéd Vezérkar a 444 információit. A Két nappal a parlamenti választás és a Fidesz bukása után a vezérkari főnök elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúrákhoz korábban kirendelt katonák visszavonását, értesült a 444. bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Benzinár-stop: amikor nem fáj – de később annál jobban

    20 %-ra csökkent a benzin tartalék. Számít-e a fogyasztásban a benzinár stop? Befolyásolja-e a civil fogyasztókat, hogy nem érzik a magas benzinárakat? Hibás-e a kormány ebben? Lehetett volna más megoldást találni erre? Az üzemanyag ára mindig több, mint egy szám a kúton. Hangulat, politika, gazdaság – és leginkább egyfajta kollektív idegrendszer, amely azonnal reagál minden A Benzinár-stop: amikor nem fáj – de később annál jobban bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Mi igaz Magyar Péter ukrán álláspontjából?

    A 2026-os választási kampány egyik legélesebb vitapontja Ukrajna kérdése volt. A Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert a kormányoldal többször „háborúpártinak” nevezte, miközben ő következetesen békepárti álláspontot hangsúlyozott. A választási győzelem után azonban új megvilágításba kerültek korábbi kijelentései, és felmerül a kérdés: mit is képvisel valójában az új politikai irány? A rendelkezésre álló nyilatkozatok alapján Magyar A Mi igaz Magyar Péter ukrán álláspontjából? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most A Lemond Lovasberény polgármestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.