Főoldal / Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós közölte, ez a fejlesztési eredmény azt is jelenti, hogy egy olyan módszer áll rendelkezésre, amely alapja lehet egy szintén hazai oltóanyag kifejlesztésének.
A miniszter felidézte, hogy többirányú kutatás indult el a kormány támogatásával, amelynek célja, hogy Magyarország minél előbb önellátó legyen az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina gyártásában. Ennek első lépéseként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására – emlékeztetett.
Mint mondta, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésben, így a hatásos oltóanyag-fejlesztésben, valamint a betegség eredményes kezelésében alapvető fontosságú, hogy megismerhető legyen a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai válasza, mérni lehessen a szervezetben a fertőzésre adott ellenanyag mennyiségét és „dinamikáját”.
Kásler Miklós jelezte, a teszt kifejlesztésében résztvevők a kutatásaikat saját költségvetésből fedezték, azonban a magyar államnak a kötelezettsége, hogy ezeket a kutatásokat a továbbiakban felkarolja és messzemenően támogassa.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, a koronavírus sikeres izolálása és szaporítsa után elkezdődött annak genetikai vizsgálata, beazonosítva azokat a vírustörzseket, amelyek a hazai megbetegedéseket okozták.
Jelentős lépésnek nevezte a teszt kifejlesztését és azt mondta, a teszt által mutatott pontos ellenanyagszint meghatározása fontos, mert ez lényeges vizsgálati anyag lesz a vakcinára adott immunválasznál is.
A teszt kifejlesztésében az NNK, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, valamint a CMC Déli Klinika szakemberei vettek részt.
Bogos Krisztina, a Korányi intézet orvosigazgatója elmondta, az intézet jelentős szerepet játszott a koronavírus-fertőzöttek ellátásban, és szívesen vettek részt egy, a magyar betegekre validált teszt kifejlesztésében.
Mint mondta, a vírus kettős klinikai természetű, hiszen egyes betegeknél nem jelentkeztek tünetek, vagy azok enyhék voltak, míg mások súlyos állapotba kerültek, és így az immunválasz is különböző – magyarázta. Az oltóanyagfejlesztésben alapvető igény, hogy megismerjék a súlyos esetek immunológiai státuszát.
Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója elmondta, a teszt alapanyagai a magyar piacról beszerezhetők és a tervezett gyártókapacitás is hazai körülmények között elérhető. A teszthez vénás vérvétel szükséges, az eredmény néhány órán belül megvan, a gyorsteszt gyártása heteken belül elkezdődhet – tette hozzá.

Hozzászólások

[Fancy_Facebook_Comments]

MR3.hu

  • Az autós is lehet áldozat a zebrán

    A KRESZ projekt keretében zajlik a magyar közlekedési szabályrendszer teljes megújítása, amely 2026 szeptemberében léphet életbe. A tervezet egyik legvitatottabb pontja éppen a gyalogosok és autósok közötti felelősségmegosztás újragondolása. Itt vannak a legfontosabb pontok, amikre rátaláltam a friss tervezetekben: 1. A gyalogos felelőssége a zebrán Bár a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen az elsőbbség továbbra is a gyalogost A Az autós is lehet áldozat a zebrán bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Két nappal a parlamenti választás és a Fidesz bukása után a vezérkari főnök elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúrákhoz korábban kirendelt katonák visszavonását, értesült a 444.

    A jelek szerint csak két napnak kellett eltelnie a Fidesz történelmi veresége után, hogy a Magyar Honvédség bizonyos helyeken befejezettnek minősítse az őrző-védő feladatokat az energetikai létesítményeknél. „A Magyar Honvédség megkezdte a magyarországi infrastruktúrák és energialétesítmények megerősítése, illetve az őrzés-védelem fokozása kapcsán bevont állomány létszámának racionalizálását”, erősítette meg a Honvéd Vezérkar a 444 információit. A Két nappal a parlamenti választás és a Fidesz bukása után a vezérkari főnök elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúrákhoz korábban kirendelt katonák visszavonását, értesült a 444. bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Benzinár-stop: amikor nem fáj – de később annál jobban

    20 %-ra csökkent a benzin tartalék. Számít-e a fogyasztásban a benzinár stop? Befolyásolja-e a civil fogyasztókat, hogy nem érzik a magas benzinárakat? Hibás-e a kormány ebben? Lehetett volna más megoldást találni erre? Az üzemanyag ára mindig több, mint egy szám a kúton. Hangulat, politika, gazdaság – és leginkább egyfajta kollektív idegrendszer, amely azonnal reagál minden A Benzinár-stop: amikor nem fáj – de később annál jobban bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Mi igaz Magyar Péter ukrán álláspontjából?

    A 2026-os választási kampány egyik legélesebb vitapontja Ukrajna kérdése volt. A Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert a kormányoldal többször „háborúpártinak” nevezte, miközben ő következetesen békepárti álláspontot hangsúlyozott. A választási győzelem után azonban új megvilágításba kerültek korábbi kijelentései, és felmerül a kérdés: mit is képvisel valójában az új politikai irány? A rendelkezésre álló nyilatkozatok alapján Magyar A Mi igaz Magyar Péter ukrán álláspontjából? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most A Lemond Lovasberény polgármestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.