Útonállók Ózdon

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két útonállóval szemben indított.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 22 éves és egy 24 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsítottak 2019. március 5-én 17 óra körül Ózdon, a 48-as úton megállítottak egy hazafelé tartó 17 éves fiút, akitől 500 forintot követeltek. A megfélemlített sértett átadta a kért összeget, de az útonállók már a nála lévő összes pénzt akarták, ezért a férfiak veréssel fenyegették meg majd céljukat elérve, elmenekültek a helyszínről. A bejelentést követően a nyomozók rövid idő alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat.

Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek

Hozzászolások