Borsod megye

Középpontban a foglalkoztatás

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés csütörtökön munkaterv szerinti ülést tartott, amely középpontjában a Megyei Kormányhivatal tevékenységéről, ezen belül is első sorban a munkaerőpiaci helyzetről esett szó.

Török Dezső, a közgyűlés elnöke részletes tájékoztatást adott az április 25-ei ülés óta történt fontosabb eseményekről, döntésekről, amelyekről honlapunkon, a www.baz.hu-n olvashatnak részletesen.

Beszámoló hangzott el a 2018. évi költségvetés végrehajtásáról és megalkották az előző évről szóló zárszámadást. Dr. Kovács János, megyei főjegyző kiemelte, hogy hitel és kifizetetlen számlatartozás nélkül gazdálkodtak. A Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című pályázat előrehaladásáról készült tájékoztatót a közgyűlés tudomásul vette. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal több témában adott tájékoztatást. A foglalkoztatással kapcsolatban feltett kérdésekre Lórántné Orosz Edit főosztályvezető részletesen válaszolt. Elmondta, hogy a munkaerőpiaci reform keretében erősítik a céges kapcsolatokat. Ezzel is segíteni kívánják a felek közti koordinációt.

 

A közgyűlés tudomásul vette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának tevékenységéről valamint a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elmúlt évi tevékenységéről készült tájékoztatókat.

Az ülést követően közmeghallgatást tartott a megyei közgyűlés.

Ezt is olvassa el!
A 22. hét jelentősebb káresetei Borsodban

Szerző Az elmúlt héten a megye tűzoltóit 182 alkalommal riasztották, amiből 123 műszaki mentés volt. Borsod-Abaúj-Zemplén Elolvasom

Lakat alatt a vasvillás támadók

Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Járásbíróság távmeghallgatás útján Elolvasom

Vádemelés garázdaság miatt

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy 62 éves mezőcsáti férfival szemben. 2019. július Elolvasom

Ne gyújcsá be! A kertben

A katasztrófavédelem április 3-án, pénteken hét megyében rendelt el tűzgyújtási tilalmat. Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén tilos Elolvasom

Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralja

Szerző A térség gasztronómiai termékei mutatkoznak be július 6-án a Gönci Barack Vigasságon Boldogkőváralján, ahol az Elolvasom

Cáfol a Grand Tokaj Zrt.

A Grand Tokaj Zrt. dolgozóiként megdöbbenéssel olvastuk az alfahir.hu portálon az elmúlt napokban megjelent álhíreket társaságunkról. A cikkekben és összevágott Elolvasom

Letartóztatta a bíróság a sályi emberölés gyanúsítottját

Sály - A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája vasárnap elrendelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon történt emberölés gyanúsítottjának  letartóztatását - tájékoztatta a bíróság Elolvasom

Útonállók Ózdon

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két útonállóval szemben indított. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye