Főoldal / Borkai botrány

Borkai botrány

Gondolkodó ember

Nem volt elég a budaörsi polgármester szexvideói a magyarnak, most egy a napokban létrehozott WP blog ismeretlen tulaja hozta rá a frászt a Fideszre.  Magát az ördög ügyvédjének titulált szerző – aki a bejegyzései szerint valóban ügyvéd, Borkai Zsolt volt olimpikon, jelen időben Győr polgármestere horvátországi kiruccanásait vette videóra, illetve kapta lencsevégre.

Borkai Zsolt legfrissebb Facebook bejegyzése péntek óta, egy közös családi fotó. Egy biztos. A lelkiismeretével és a családja esetleges vádló szemeivel neki kell elszámolni, hiszen ha valóban ő maga szerepel a fotón és az adott időben Horvátországban volt,azt a családjának tudnia kell. Nehéz lesz. Ami a legfontosabb a világon. Az igazság úgy is kiderül. Én láttam a blogbejegyzést. Az itt lévők közül ki látta? A hasonlóság feltűnő, már-már egyértelmű. Én úgy vagyok vele, hogy ki-ki személyes lelkiismerete dönti el, hogy igaz e az állítás, vagy lejáratás. Nem lenne egyedülálló a történelemben – bár a magyarban ritka, inkább az olaszban – hogy egy politikus kifújja magát egy „rasztafári” bulin. De, hogy azt ha kézzel fogható bizonyíték van letagadni már gyarlóság. És gyarló embernek nincs helye a politikában. Én a hajón „szolgálatot teljesítő” lányokat féltem, mert egy esetleges bizonyíték eltüntetés alkalmával még bajuk lehet. Én azt mondom, hajrá igazság!

Blogjában kitér Győr első emberének szántóföldi üzleteire, telekvásárlásaira és társul szegődteti hozzá Rákosfalvy urat is, aki szoros barátságot tart fent Győr első emberével.  Szép történet. Amennyiben igaz.

Az RTL klub híradásában kikockázta a felvételeket, de annak színeiből és struktúrájából látható, hogy a leközölt felvételek a blogból származnak.  Én láttam a blogon szereplő felvételeket, de nyilvánvaló okok miatt nem teszem ide. Viszont levelet írok Borkai úrnak, mint magyar állampolgár, hogy mit szól hozzá?

 

 

 

 

MR3.hu

  • Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak

    Vannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan A Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.