Főoldal / Bölcső-hegyi kilátó

Bölcső-hegyi kilátó

A kormány 2010 óta 27 milliárd forintot fordított az állami erdőgazdaságokon keresztül ökoturisztikai beruházások megvalósítására – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára csütörtökön Szentendrén.

    Zambó Péter a Bölcső-hegyi kilátó ünnepélyes átadásán elmondta, hogy az elmúlt tíz év ökoturisztikai fejlesztéseinek keretében 52 kilátó, 150 egyéb létesítmény, 40 erdei szálláshely, 17 látogatóközpont és 11 erdei iskola létesült. Hozzátette, hogy emellett 11 500 kilométer jelzett erdei turistautat, 1600 kilométer kerékpározásra kijelölt utat és 400 kilométernyi lovaglóutat kezelnek az erdőgazdaságok.


    Csak a Pilisi Parkerdő területén 35 nagyobb ökoturisztikai fejlesztés valósult meg, közöttük olyanok, mint a Naplás-tavi kilátó, a Hármashatárhegyi kilátó, a Rotter Lajos turistaház vagy a most átadott Bölcső-hegyi kilátó – fűzte hozzá az államtitkár.
    Zambó Péter kitért arra is, hogy az erdőgazdaságok a hozzájuk tartózó erdei ökoturisztikai objektumok fenntartására évente 4 milliárd forintot fordítanak.


    Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a magyarországi parkerdőkben évente 30 millió látogatási alkalmat regisztrálnak, ezért is jelentősek a hasonló beruházások. Hozzátette, hogy ez a beruházás a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program finanszírozásával (VEKOP) valósult meg, egy nagy összegű pályázat egyik elemeként.


    Az átadó ünnepségen jelen volt Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója és Tassy Márk a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója is.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Bliccelők – többmilliós pótdíj-összegek is szerepeltek

    A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint tovább emelkedett a pótdíjazási esetek száma. Akadtak olyanok is, akik 9 évig halogatták a pótdíj befizetését, ezáltal több mint 2 millió forintot kellett fizetniük, hogy rendezhessék a tartozást. A 2025-ben lezárt ügyek között minden eddiginél A Bliccelők – többmilliós pótdíj-összegek is szerepeltek bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása?

    A magyarországi panellakások jelentős része ma is 30–50 éves elektromos hálózattal működik. Ezeket a rendszereket egy teljesen más korszak igényeire tervezték: akkoriban nem volt klíma, indukciós főzőlap, szárítógép, több számítógép és folyamatosan töltött okoseszközök. A mai terheléshez képest a régi panelek elektromos hálózata sok esetben egyszerűen nem alkalmas a biztonságos működésre. Lakásfelújításkor az elektromos rendszer A Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

    A Pest Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy játszótéren lévő kisfiúval erőszakoskodott. A vádirat szerint a fiatal férfi – a bűnügy vádlottja – ismerősi viszonyban állt a bűnügy tizenkettedik életévét be nem töltött sértettjével. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel, A Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Grönland története

    Grönland története kívülről gyakran tűnik egzotikusnak és távolinak, valójában azonban nagyon is ismerős mintázatot követ: nagyhatalmi érdekek, „jó szándékú” döntések és egy őslakos közösség, amelyet soha nem kérdeztek meg a saját sorsáról. A hatalmas szigetet az inuit – kalaallik – nép lakta évszázadokon át, saját nyelvvel, társadalmi renddel és túlélési tudással, amikor a skandináv világ A Grönland története bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan?

    A nyugdíjrendszer kérdése ritkán kerül a napi politikai viták középpontjába, pedig kevés olyan terület van, amely ennyire hosszú távon határozza meg egy ország gazdasági és társadalmi stabilitását. A magyar nyugdíjrendszer az elmúlt másfél évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül, miközben számos alapvető probléma változatlanul velünk maradt. A kérdés nem az, hogy voltak-e döntések, hanem az, hogy A Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan? bejegyzés először MR3-én jelent meg.