Besúgott a besúgó, de nem a rendőröknek

Megosztom

Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek.

   

A fiatal férfi rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozott az egyik rendőrkapitányságon. A vádlott egy 2021 májusában, hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítást követően tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben több személy elfogását tervezi.

A vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, és azért, hogy a feltételezése szerint őt is érintő rendőri intézkedésre fel tudjon készülni, kiszivárogtatta a nőnek a tervezett rendőri intézkedés részleteit, így annak helyét és időpontját is. A nő valójában nem lett volna érintett a rendőri akcióban, ugyanakkor ismerte a bűnügy tényleges elkövetőjét, akihez eljuttatta az elfogásával kapcsolatos bűnügyi információt, ezért neki emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt kell felelnie.

A kiszivárgott adatok miatt a későbbiekben minősített emberkereskedelem bűntettével megvádolt férfi felöltözve, összecsomagolva, és adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a hajnali órákban végrehajtott intézkedést, melynek során meg is jegyezte a rendőröknek, hogy korábbi időpontban várta őket.    

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival és a nővel szemben börtönbüntetés, illetőleg ezen felül a férfi esetében foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

A képernyőkép a vádlottak között lezajlott üzenetváltásról készült.


Megosztom

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .