Főoldal / Aquaticum strandkomplexumot Debrecenben

Aquaticum strandkomplexumot Debrecenben

A strand 8,5 hektáros területén 15 medencét építettek, 8 csúszdát helyeztek el és 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki.

Felavatták az új debreceni nagyerdei strandot: a 9,5 milliárd forintos beruházással, 7,1 milliárdos kormányzati támogatásból elkészült Aquaticum strandkomplexumot szombat reggel nyitják meg a közönség előtt – jelentették be a péntek délutáni ünnepi rendezvényen.




Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter avató beszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről, és azt mondta: az ottani beruházásoknál azt tapasztalta, hogy az alapkőletétel és az átadás „követhető időbeli távolságban” történik, ami országosan még nem mindig jellemző.
Szerinte ilyen az Aquaticum Debrecen Strand is, amelynek alapkövét 2018 nyarán helyezték el, és két év alatt elkészült „talán az ország legmodernebb strandfürdője”.
Gulyás Gergely szerint a helyi fejlesztéseket tekintve most először jó esély van arra, hogy Debrecen a határokon átnyúló régió gazdasági, oktatási és szórakoztató központja legyen, amelynek fontos része a nagyerdei strandfürdő, amely bárhol a világon, Nyugat-Európában is megállná a helyét.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az új strand méltó párja az élmény- és gyógyfürdőnek, és a hozzá kapcsolódó korzóval élettel tölti meg a Nagyerdőt. A strand magába foglal

  • egy gyógymedencét,
  • egy enyhe sodrású „lassú folyót”,
  • egy 40 centiméter mélységű, extrákkal felszerelt gyerekpancsolót,
  • egy ugrómedencét 200 négyzetméternyi vízfelülettel,
  • egy üvegaljú relaxációs medencét a főépület tetején,
  • valamint egy 50 és egy 30 méteres úszópályát és tanmedencét.

A város volt polgármestere szerint a nagyerdei strand nem konkurenciája a környék fürdőinek, ellenkezőleg: a Kelet-Magyarországra érkező turisták 120 kilométeres körzetben találhatnak egyedi attrakciókat Debrecen mellett Hajdúszoboszlón, Nyíregyháza-Sóstón és Miskolc-Tapolcán.
Papp László, Debrecen polgármestere „nem átlagos beruházásnak” nevezte a strandfejlesztést, mert nagy kihívást jelentett, hogy Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a hajdúszoboszlói strand mellett kellett megjelenésében, élménynyújtásban egyedit létrehozni.

 

„A Nagyerdőbe nagy strand dukál, jó magas, tetején medencékkel” – mondta a polgármester, utalva arra, hogy 12 méter magasan is alakítottak ki medencéket.
„Megnyitjuk Magyarország legkülönlegesebb strandját”, amely a Modern városok program debreceni fejlesztéseinek kiemelt eleme – mondta Papp László, jelezve, hogy a 8,5 hektáron elterülő strandon 5500 négyzetméter vízfelülettel 15 medencét építettek, nyolc csúszdát helyeztek el, 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki és külön gyerekvilágot hoztak létre.
A strand oldalánál lévő korzón éttermek, kávézók várják majd a vendégeket, a mostani és a korábbi fejlesztésekkel Európa egyik legszebb városi parkerdeje lett a debreceni Nagyerdő – mondta Papp László az Aquaticum strand átadásán.

 

MR3.hu

  • Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak

    Vannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan A Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.