Főoldal / Bajban az Alföldvíz Zrt. A tulajdonosok nem segítenek

Bajban az Alföldvíz Zrt. A tulajdonosok nem segítenek

Több mint 1,7 milliárd forintos veszteséget prognosztizál a többségében önkormányzati tulajdonú Alföldvíz Zrt. az idei évre, a hiányt tulajdonosi tőkeemeléssel szerette volna rendezni, ám az MTI által megkérdezett önkormányzatok határozatban utasították el a megkeresést.

Mint az Alföldvíz Zrt. az önkormányzatoknak eljuttatott – múlt december közepi keltezésű – levelében írja, az idén a 2019-re tervezett 527 millió forint veszteségen felül költségnövekményként jelentkezik még a béremelések hatása (ami a személyi jellegű kiadásokat 986 millió forinttal emeli), valamint mintegy 200 millió forintos többletköltséget jelent az áram árának emelkedése. Így „minden más költségtétel növekedése nélkül, az inflációs hatást is figyelmen kívül hagyva 1,186 milliárd forinttal 1,713 milliárd forintra növekedhet a veszteség 2020-ra” – írják.
Az Alföldvíz Zrt. a működéshez szükséges forrás megteremtése érdekében 1,713 milliárd forintos alaptőke-emelési kéréssel fordult a tulajdonos önkormányzatokhoz. Mint írják, „a tulajdonosi beavatkozáson kívül a társaság működésének fenntartásához nem áll rendelkezésre más lehetőség”.
A békéscsabai közgyűlés mint legnagyobb  (32,8 százalék)  résztulajdonos szerdai soron kívüli ülésén úgy határozott: „nem látják biztosítottnak, hogy a működési feltételek javítása érdekében végrehajtandó tőkeemelés több éven át garantálni fogja a zrt. kiegyensúlyozott működését, a veszteséges gazdálkodás megszűnését”. Megjegyzik továbbá, hogy az önkormányzat idei költségvetésében nincs 562 millió forintnyi szabad forrás.
A mezőhegyesi képviselő-testület szerdán úgy határozott, hogy csak abban az esetben áll szándékukban részt venni a tőkeemelésben, „ha a Zrt.-ben a legnagyobb tulajdoni részesedéssel rendelkezők – az Állam, illetve Békéscsaba Város Közgyűlése – is jegyeztetnek részvényeket” – mondta el az MTI-nek csütörtökön a település aljegyzője.
A békési önkormányzat csütörtöki képviselő-testületi ülésén szereplő határozati javaslat szintén arról szól, hogy nem támogatják az Alföldvíz kérését.
Az Alföldvíz Zrt.-nek 130 önkormányzat a részvényese, legnagyobb tulajdonnal. Az állami tulajdonrész 28 százalékos.
A társaságnál 2017 nyarán tervezték, hogy többségi állami tulajdonba kerülnek, ám az akkori,  június végi közgyűlésen az állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. visszavonta 1 milliárd 700 millió forintos tőkeemelési szándékát, így nem változott a tulajdonosi szerkezet.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Alföldvíz saját tőkéje 2018-ban 4,4 milliárd forint volt, egy évvel korábban 4,8 milliárd; jegyzett tőkéje nem változott, mindkét évben 3,8 milliárd forint volt.

 

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.