Akkumulátorgyár Nyíregyháza

„Teljes elhallgatásba és titkolózásba” fordultak az illetékesek és a hatóságok a német Boysen csoport beruházásáról tartott kedd délelőtti közmeghallgatáson Nyíregyházán – jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a nyírségi megyeszékhelyen.

    Apáti István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a fórum után megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a megyei kormányhivatal által szervezett eseményen semmilyen konkrét választ nem kapott a mintegy 60 milliárd forint értékű beruházással kapcsolatban feltett kérdéseikre a közmeghallgatás több mint száz résztvevője. Nehezményezte, hogy a beruházó, a város, illetve a szakhatóság képviselői sem válaszoltak érdemben például a beruházással okozott környezeti terheléssel, a majdani telephelyen tárolandó mérgező anyagokra, vagy a szennyvízelvezetéssel kapcsolatban feltett konkrét kérdésekre sem.
   

 Apáti István a kormányhivatal környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási főosztályának épületében megrendezett fórumot élete „legbotrányosabb és legkatasztrofálisabb” meghallgatásának nevezve azt mondta, aggályok merülnek fel a beruházó cég felelősségbiztosításával, az esetleges kárigények kifizetésével kapcsolatos pénzügyi fedezetével kapcsolatban is.


    Az ellenzéki országgyűlési képviselő elmondása szerint a közmeghallgatás megszervezésével egyaránt voltak bajok, az érdeklődők várható létszámához képest szűk helyre tervezték, ő maga pedig a kezdéstől számított negyven perc múlva jutott csak be a meghallgatásra. Megjegyezte, több mint száz érdeklődő pedig az épületen kívül reked, őket már nem engedték be, később azonban közülük néhányan mégis bemehettek a meghallgatásra.
    „Egész egyszerűen ki akarták zárni azokat erről a közmeghallgatásról, akik ellenzik ezt, vagy akik egyébként kellemetlen kérdéseket akarnának föltenni” – vélekedett Apáti István. Hozzátette, az értelmes és releváns kérdésekre vagy nem kaptak kielégítő választ, vagy a „kabaré kategóriába” tartozva nem voltak értelmezhetők normális válaszként.
    A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint mindenképpen meg akarják valósítani ezt a beruházást, „erőből végig akarják ezt tolni” , ha viszont ezt nem akarják a nyíregyháziaknak, akkor helyi népszavazáson kell nemet mondaniuk.
    „Ahogyan Debrecenben, az ellenállásnak itt sincs más eszköze, mint a helyi népszavazás, különben ezt a beruházást is végig fogják tolni, mint az összes többit” – mondta Apáti István.

MTI

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .