Zala megye

A zalai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Orvvadászokat fogtak a Zala megyei rendőrök. A kehidakutyáni hivatásos vadász került képbe.

A rendőrök 2019. december 9-én délelőtt kaptak bejelentést, hogy Kehidakustány belterületén egy lövés dörrent, és egy platós terepjáróra egy, feltehetően őz tetemet pakolnak fel ismeretlenek. A nyomozók széleskörű adatgyűjtést követően egy kehidakustányi hivatásos vadásznál tartottak kutatást, ahol őzhúst és csontot foglaltak le, és engedély nélkül tartott lőszereket, valamint egy infratávcsővel szerelt számszeríjat is találtak a hozzá tartozó vesszővel és heggyel együtt.

A nyomozók megállapították, hogy engedéllyel tartott lőfegyverrel, de jogosulatlanul lőtték ki, majd tulajdonították el a vadat, ezért a zalaszentgróti rendőrök orvvadászat bűntett és lopás vétség miatt nyomoznak, a megtalált engedély nélkül tartott lőszerek esetében pedig lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatják az eljárást.

Nézze meg ezt is
Pannon Egyetem Nagykanizsa

Az iparban zajló, elsősorban informatikai folyamatok modellezésére képes labort adtak át kedden a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán, ahol egyebek mellett Elolvasom

Közel 90 milliós csempész cigaretta fogás Zalában

Szerző Több mint 84 millió forint értékű csempészcigarettát szállított az a román kisteherautó, amelyet a Nemzeti Elolvasom

Kétszintes, kétszáz férőhelyes szaunavilág épül Zalában

Szerző Az alsó szinten szaunaceremóniákat is lehet majd tartani, a felső aroma bioszaunával és infratérrel jön Elolvasom

Élettársa megölése miatt vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen Zalában

Emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen, aki megfojtotta az élettársát júniusban Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Elolvasom

Digitális Közösségi Alkotóműhely Nagykanizsán

Ünnepélyes keretek között adták át pénteken a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Petőfi utcai telephelyén kialakított Digitális Közösségi Alkotóműhelyt. A több mint Elolvasom

Kiemelik az épülő Mindszentyneum területén feltárt téglaégető kemencéket

Kiemelik és restaurálják a leendő zalaegerszegi Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont (Mindszentyneum) területén feltárt, országos és várostörténeti szempontból is jelentős Elolvasom

Füstmérgezés okozhatta a halálukat

A rendőrök három holttestet találtak kedd délután egy nagykanizsai lakásban, a helyszíni szemle még tart, a haláleset körülményeit vizsgálják – írja Elolvasom

Elhunyt Takács András zalaegerszegi kórházlelkész

Székely János szombathelyi megyéspüspök a gyászoló család nevében is megrendülve tudatja, hogy Takács András kórházlelkész élete 36., papsága 4. évében Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye