A rendőr kiváló hallása buktatta le az elkövetőt

Megosztom

Egy isaszegi rendőr remek hallásának köszönhető, hogy elfogták azt a férfit, aki robbantással fenyegetőzött Dányban. Nem telt bele két óra, a Pest megyei rendőrök azonosították és elfogták.

Eltorzított hangon telefonált a segélyhívóra 2023. január 18-án 12 óra 19 perckor egy férfi, hogy közölje: Dány, Akácfa utcában bombát helyezett el, ha azt 3 órán belül nem hatástalanítják, robbanni fog.

Az akkor még ismeretlen konkrét helyet, házszámot nem mondott, így a rendőrök az egész utcát kiürítették, és a Készenléti Rendőrség bombakutató szolgálati kutyájával kiegészülve fésülték át a területet. Robbantásra alkalmas eszközt sehol sem találtak, közel 200 embernek azonban ideiglenesen el kellett hagynia lakó-, és tartózkodási helyét.

Mindeközben az adat- és információgyűjtés folyamatos volt, telefonfülkét szemléztek, kamerafelvételeket és a bejelentés szövegét elemezték a zsaruk. Az isaszegi őrsparancsnoknak feltűnt, bár a férfi torzított hangon tette bejelentését, választékos, lassú beszédéből mintha rémlett volna, korábban már intézkedett vele szemben.

A gyors és alapos csapatmunka, nem utolsó sorban az isaszegi őrsparancsok kiváló füle meghozta a várt eredményt, nem egész két óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, azonnal indultak érte.

A 29 éves K. Gábort a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették. Első körben tagadott, de az elé tárt bizonyítékok alapján belátta, hogy  mindhiába, megtört és beismerte, bejelentése valótlan volt.

Vele szemben a büntetőeljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja.


Megosztom

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .