A koronavírus miatt büntet a FIBA

Mivel a koronavírus veszélye miatt a Sopron Basket női kosárlabdacsapata nem utazott el a Schio elleni Euroliga-mérkőzésre, az európai szövetség (FIBA) 20-0-s végeredménnyel az olasz együttesnek adta a találkozót, és a magyar bajnok a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg.

A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy a gárda a hetedik helyre került csoportjában, így befejeződött számára a szereplés a nemzetközi porondon.
A Sopron az Euroliga alapszakaszának a 14., utolsó fordulójában találkozott volna a Schióval szerda este, a FIBA semleges pályaként szlovéniai helyszínt javasolt a találkozó lebonyolítására, de a magyar bajnok Ljubljanába sem utazott el, ugyanis nem kívánta vállalni annak a kockázatát, hogy a játékosok Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzenek.
A Sopronnak egy győzelemmel lett volna még esélye továbbjutni a negyeddöntőbe.
„Ahogy azt elmondtam már a saját döntésünk kapcsán is, számoltunk minden eshetőséggel. A döntést az Euroliga sorozat lezárulta után szeretném érdemben kommentálni. Dolgozunk tovább, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeire koncentrálunk” – nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető.

 

Hozzászolások