Főoldal / Vád alatt a pécsi hajléktalan

Vád alatt a pécsi hajléktalan

emberölési kísérlet

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy hajléktalan férfival szemben, aki Pécsett több járókelőre rátámadt.

A vádirat szerint a férfi 2020 márciusában délelőtt, Pécs belvárosában odalépett egy autóbuszról leszálló fiatalemberhez, és őt minden előzmény nélkül ököllel orrba ütötte. Az ütést követően ökölvívó állást vett fel és újból támadni próbálta a sértettet.

A történteket látta egy nő – aki gépkocsijával ekkor érkezett a helyszínre -, és szólt a fiatalembernek, hogy szálljon be az autóba. A sértett a gépkocsihoz futott, beugrott a hátsó ülésre, miközben a gépkocsivezető bekapcsolta a központi zárat.




A vádlott megpróbálta az autó ajtaját feltépni, többször nagy erővel ráütött a gépkocsi üvegére, illetve a karosszériára, az autó azonban a sértettel a helyszínről elhajtott.

Mindezt több járókelő is látta, akik megpróbáltak elszaladni. Az elkövetőhöz legközelebb álló nő a vádlott elől már nem tudott kitérni, így a hajléktalan férfi őt is mindenfajta előzetes szóváltás nélkül ököllel arcul ütötte. A nő megpróbált továbbmenni, de a vádlott követni kezdte, ekkor azonban a többi járókelő közbeavatkozott, a férfit visszatartotta és értesítették a rendőrséget.

A vádlott cselekménye garázdaság és a könnyű testi sértés vétségének a megállapítására alkalmas – olvasható az ügyészség honlapján

MR3.hu

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn

    1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék A Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn bejegyzés először MR3-én jelent meg.