Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség azzal a férfivel szemben, aki 2022. szeptember 11-én éjszaka ittasan vezette segédmotor-kerékpárját Pécs belvárosában és több közlekedési szabályt is megszegett eközben.
A motoros haladása során felfigyeltek rá a gépkocsival járőröző rendőrök és a vádlott után indultak, hogy igazoltassák. Amikor a férfi észrevette, hogy a rendőrök igazoltatni akarják, menekülni kezdett. A rendőrök megkülönböztető jelzést használva követték a Pécs történelmi belvárosában cikázó vádlottat, aki végül nekiütközött egy járdaszegélynek, és elesett a motorral, majd néhány métert csúszva egy kereszteződésben állt meg.
A baleset során a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a motorban 150.000 forint kár keletkezett.
A cselekmény ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megállapítására alkalmas, ami két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
- Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- A Mi Hazánk közleménye
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- Orbán zsarolható?
Hozzászolások