Főoldal / 25 milliárdos beruházás Békéscsabán

25 milliárdos beruházás Békéscsabán

A Linamar Hungary a fejlesztés keretében létrehozott egy 10 ezer négyzetméteres gyáregységet, amely a cég elektromobilitási központja lesz.

Átadták a Linamar Hungary Zrt. 25 milliárd forintból megvalósított, békéscsabai és orosházi beruházását kedden a békési megyeszékhelyen.

A 17,6 milliárd forintos beruházás során – amelyet a magyar kormány csaknem 4 milliárd forinttal támogatott – Békéscsabán új, zöldmezős telephelyet építettek, amely a cég európai elektromobilitási központja lesz, saját fejlesztésű elektromos hajtásláncokat gyártanak majd itt.
Orosházán mezőgazdasági és építőipari emelőgépeket gyártanak, az ottani beruházás 8 milliárd forintból valósult meg.
A beruházások 250 új munkahelyet teremtenek.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadó ünnepségen úgy fogalmazott, mivel a kanadai székhelyű Linamar Corporation alapítója magyar származású volt, a cégre magyar cégként, a beruházásra pedig hazai beruházásként tekintenek.
A politikus emlékeztetett, a cég világszerte csaknem 30 ezer embernek ad munkát, közel tíz százalékuknak Magyarországon.
Magyar Levente közölte, 200 ország közül Magyarország a 16. az országba érkező külföldi tőkeberuházások tekintetében.
Havasi Csaba, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, stratégiai céljuk a több lábon állás, ezért nyitottak az építőipar irányába és ezért koncentrálnak a termékportfólió bővítésére, követik a legújabb autóipari trendeket. A békéscsabai új, tízezer négyzetméteres gyáregység a negyedik gyára és a harmadik telephelye lesz a cégnek Magyarországon.

 

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A vezérigazgató közölte, a beruházások 168 milliárd forint feletti árbevételt biztosítanak majd, a beszállítói láncot nézve (1500 magyar kis- és középvállalkozást látnak el megrendelésekkel) 250-nél jóval több munkahelyet hoznak létre.
Emlékeztetett, a Linamar Hungary Zrt. árbevétele az 1992-es 602 millióról 2018-ra 61 milliárd forintra nőtt, 2010 és 2018 között 39 milliárd forint feletti beruházást hajtottak végre, csak a magyar beszállítóknak 2018-ban 34,7 milliárd forintot fizettek ki. Munkavállalóik száma a kezdeti 354-ről 2600 fölé nőtt, részt vesznek a duális közép- és felsőfokú szakképzésben, évente száz munkavállalójuknak biztosítanak továbbképzési lehetőségeket. 2018-ban 14,6 milliárd forintnyi bért, társasági és helyi adót fizettek ki. Termékeik 87 százalékát exportálják.
A beruházást méltatva Linda Hasenfratz, a Linamar Corporation ügyvezető igazgatója, az alapító lánya elmondta, a békéscsabai gyárban több százezer elektromos járműhöz gyártanak majd sebességváltót. Udo Schlief csoportelnök pedig emlékeztetett, a cégnek a fejlesztés révén 18 európai gyáregysége van már.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a város ipartörténelmének legnagyobb értékű beruházásának nevezte a mostanit. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányzati döntés születik a békéscsabai reptérről, valamint egy, a térségben épülő vasúti logisztikai konténerterminálról, amely még inkább hozzájárul a régió fejlődéséhez. Hozzátette, jövő héten teszik le az alapkövét egy gépipari, fémfeldolgozó-ipari képző központnak, amely a Linamar munkaerő-utánpótlásában is segítséget jelenthet.
Martin Barratt, a kanadai magyar nagykövetség kereskedelmi főtanácsosa elmondta, a két ország közti kereskedelmi kapcsolat tavaly több mint egymilliárd kanadai dollárt tett ki, reményei szerint az összeg nőni fog a jövőben is.

 

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.